Jakub Janovský cseh képzőművész kiállításra válogatott munkáin székek szerepelnek. Ez az első látásra egyszerű, hétköznapi tárgy a kiállítás során fokozatosan átlényegül valami mássá, ez a transzformáció pedig a posztszocializmus perspektíváján keresztül érthető meg leginkább. Enyhén nyugtalanító csendéletein ezek a hétköznapi székek egy letűnt világ alkatrészeiként, használóik nélkül, magányosan sejlenek fel. Szinte funkciójukat vesztve, díszletszerűen kallódnak, mintegy várják, hogy valaki végre használatba vegye őket. Formájuk iskolák osztálytermeiből, folyósókról vagy akár egyetemi szemináriumi szobákból lehetnek ismerősek: egymáshoz való hasonlatosságuk a frontális, nem egyénre szabott oktatás kritikájaként is értelmezhető.
Ezekből a székekből bizonyos festményeken különböző, konstrukciók épülnek – találgathatunk, hogy szobor, emlékmű vagy csak valamilyen furcsa emelvény az, ami összeáll belőlük? A művészt itt már a tárgy antropomorfizációja is elkezdte érdekelni: a régi székek, mint emberi testek kerülnek egymással kapcsolatba, felidézve a volt szocialista országok tömeg és sportrendezvényeinek monumentális emberi piramisait. Azonban a szék-építmények nem az ünnepi játékok kollektivizmusát, stabilitását tükrözik, hanem sokkal inkább egyfajta bizonytalanságot és törékenységet sejtetnek. Ezt támasztja alá, hogy sokszor megrongálódva mutatja be őket Janovský: kitört széklábbal, lepattogzott fával, eldőlve, felborulva váltanak ki egyre nyomasztóbb hatást.
Mindezt nyomatékosítja a művész által használt barnás, szürke, piszkosfehér paletta, amelyekből csak helyenként villannak fel az erőteljesebb piros, kék vagy sárga foltok. Janovský festményei egyszerre hordozzák magukon a Luc Tuymans által is képviselt kortárs nyugat-európai figuratív festészeti esztétikát is, – annak egszisztencialista világképével együtt – valamint a kelet-európai irányzatok stílusát, például a kolozsvári iskola kisvárosi letargiáját. Művei mindeközben egy sajátos vizuális világot teremtenek meg, mellyel az egykori keleti blokk országainak elfelejtett mindennapjainak állítanak emléket.