1-2-3

A Ludwig Múzeum 1991-es és a Kortárs Művészeti Múzeum 1996-os nyitókiállítása óta első alkalommal kerül a múzeum gyűjteménye a figyelem fókuszába: a mintegy ötszáz darabot számláló anyagból mintegy háromszáz látható a múzeum három szintjén.

A gyűjtemény magja a Ludwig házaspár 1989-es, hetven művet számláló adománya, melyet két évvel később egy kilencvenöt darabból álló letéttel bővítettek ki. Ezzel a felbecsülhetetlen értékű és jelentőségű gesztussal elérhető közelségbe kerültek a huszadik század második felének addig csak reprodukciókról ismert művészeti teljesítményei, betöltve azt az űrt, amelyet ezeknek a referenciáknak a hiánya okozott a művészettörténeti és művészeti képzésben.

A 2005-ben megnyílt, Néray Katalin által rendezett harmadik emeleti állandó kiállítást lényegében változatlanul hagyva, kisebb kiegészítésekkel nyújtunk művészettörténeti áttekintést a hatvanas évektől a kilencvenes évekig a nemzetközi és magyar művészeti tendenciákról. A képzeletbeli sort két késői, jelentős Picasso-festmény kezdi, melynek kvalitásaira a nyolcvanas évek új, expresszív festészete irányította rá a figyelmet. A hatvanas évektől Európa legnagyobb pop-art gyűjteményét létrehozó Ludwig házaspár jóvoltából amerikai és angol művészek emblematikus művei (Warhol, Lichtenstein, Oldenburg stb.), valamint a fotórealizmus néhány kiemelkedő darabja (Close, Morley) került Budapestre.

Ezzel párhuzamosan mutatjuk be a hatvanas évek progresszív magyar festészetének néhány fontos darabját (Keserü, Bak, Nádler). Az európai tendenciákat is felvillantjuk egy-egy jellemző művön keresztül (Tinguely, Appel, Hantai). A társadalmi-politikai tematikájú alkotások sorát a német Vostell és Richter művei kezdik, és a rendszerváltás előtti kelet-európai munkák (Gulyás, Pinczehelyi, illetve Lejderman, Nazarenko stb.) folytatják. A hetvenes-nyolcvanas évek konceptuális törekvései, a Fluxus, a performansz és a body art egyes példái az utóbbi évek vásárlásainak köszönhetően (Rainer és Beuys mellett Erdély, Lakner, Maurer, Hajas és mások művei) újonnan láthatók. Végül a nyolcvanas évek újfestészetét mutatjuk be A. R. Penck, Baselitz, illetve Birkás, Fehér, Kelemen, Bak és mások képeivel.

Az első emeleten részben kiegészítjük, részben folytatjuk ezt a sort: nagyobb figyelmet szentelünk a hetvenes-nyolcvanas évek nemzetközi festészetének és szobrászatának, illetve a kilencvenes évek magyar és közép-európai művészetének, mely a Kortárs Művészeti Múzeum 1996-os megalapításával kapott új hangsúlyt a gyűjteményben. Ekkor került a kulturális tárca vásárlási akciójának, illetve támogatásának jóvoltából a múzeum tulajdonába többtucatnyi, a korszakot reprezentáló mű, melyeket itt a művek közti összefüggéseket keresve, a festészet és a szobrászat szemléletváltását, műfaji változásait is feltárva mutatunk be.

A második szinten láthatók a rendszerváltás után, a kilencvenes években induló fiatalabb művészgeneráció munkái, melyek az elmúlt évtized művészi paradigmaváltásáról tanúskodnak. Az elmúlt évtized új eszközöket, műfajokat és tematikát hozott a felszínre; ezek közül itt a rendszerváltás, a test és a gender kérdéseinek szentelünk nagyobb figyelmet, nem feledkezve el a fotó és a festészet médiakorszak-beli megújulásáról sem. Az egyik legjelentősebb fejleményt, a videó, illetve a videoinstalláció térhódítását gyűjteményi kiállításunk februári átrendezése után fogjuk szemléltetni, amikor Minden mozi címmel gyűjteményünk videomunkáiból mutatunk be egy új válogatást.