1,2, ! ? – Jelentésparallaxis

„Hogy felismerjük a jelben a szimbólumot, az értelmes használatra kell figyelnünk.“
(Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, 3.326)

„nappal mutogatni
este tapogatni
éjjel hófehér lapon
élet hegyes fák közül jönni
vágni engem nyakon“
(Domonkos István: Kormányeltörésben, 1971.)

Ha igaza van Ludwig Wittgensteinnek és a jelentést a használatban kell keresnünk, érdemes talán arra felhívni röviden a figyelmet, milyen közös elemek, interferenciák és koincidenciák vehetők észre a kiállításon bemutatott, sok szempontból eltérő karakterű művek és alkotói attitűdök között, túl azon, hogy a kiállítók közül öten (Hevesi Nándort és Szeredi Csabát itt nem számítva) az MKE DLA képzésében vesznek részt.

Domonkos István a kormányeltörésben szót Balassi Bálinttól kölcsönzi, tőle pedig Igor és Ivan Buharov, itt bemutatásra kerülő filmjük címével is utalva az inspirációul szolgáló versre. A motívumvándorlás történeti és mediális kontextusban zajlik, éppúgy mint Szolnoki József installációjánál, mely a heraldika és eseti felhasználói jeleit ütközteti, történelmi palimpszeszt ready-made gyűjtése révén kontextualizálva jelkép és értelmezés konfliktusának pszeudo-automatizmusát.

Az önmagától megformálódó, véletlen nyomhagyások tudatos kiválasztása során születő grafikus tapéta-sor, a kognitív gyűjtés jellemzi Izsák Előd sorozatát is, azzal a különbséggel, hogy itt nem a hatalmi szimbólumok időbeli grafikonja jelenik meg, hanem a „nem-helyek” lakói, az ismeretlen polgár tudattalan, időtlen téblábolásának munkás-nyomait viselő jelhagyása írja a jelöletlen felületre ittlétének gesztusait, melyet a digitális rögzítés a galéria falára emel át. E jelek értelmes használata éppen ez: felismerni bennük a kiszolgáltatottság szimbólumait, az öntudatlan és artikulálatlan gesztusokat formává átigazítva.

A „tömeg emberének” mediálisan kimunkált változata, az allegórikus hátterétől régen megfosztott névtelen celeb, a reklámok hőse, a gazdasági tranzakcióknak – antropomorf interfész – az arcát kölcsönző mosolygós alak jelenik meg valós személyként Surányi Nóra videóinstallációjában, illetve rejtőzik el mint egy elhagyott tribün valaha ott szurkoló focirajongója Vándor Csaba és Szilágyi Kornél installációjának labdanyoma s a művel megidézett valódi (futball) hős, Puskás Öcsi fantazmagóriaként a tudatban felderengő szellemalakja mögött.

A parallaxis jelensége legegyszerűbben úgy érthető meg, ha kiszemelve valamely tárgyat előbb az egyik, majd a másik szemünket behunyva rátekintünk, s észrevesszük a virtuális elmozdulást, mely a két nézőpont eltérő helyéből adódik. (Miért van az embernek két szeme? – kérdezte valaha Ernst Mach.) A két használt optika együttesen mégis a világ stabilnak tűnő, három dimenziós alakját vetíti belénk, ám az imént leírt optikai jelenséget külsővé téve (távcső, optikai kereső) hasznos mérésekre is alkalmat adhat a csillagászat vagy fotográfia terén.

A két nézőpont szögeltéréséből adódó, mérhető tapasztalati különbségeket időbeli vagy interpretációs eltérésekként tételezve a jelentésparallaxis metaforája máris kevésbé tűnik rejtélyesnek. Hogyan változhat madárrá egy madáretető, hogyan teszi lehetetlenné egy digitális rendszerhiba a percepció fogalmának percepcióját, illetve fordítva: a technikai metamorfizmus miként generálhat új tapasztalatot, a mediális észlelet által láttatva magát az átváltozás lehetőségét (Vándor Csaba, Surányi Nóra illetve Izsák Előd Időstagnálás c. printje). Történeti tekintetünket a Kaos Camping kiállítás-megnyitón működő, majd installációként tárggyá váló vetítőgépeire függesztve pedig még sok egyéb inspiráló reveláció áltozatává is válhatunk.

Kiállítók: Izsák Előd, Surányi Nóra, Szilágyi Kornél, Szolnoki József, Vándor Csaba (a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola hallgatói) és szerzőtársaik. Témavezető: Peternák Miklós