Három egymás fölé helyezett sorban négy-négy négyzet áll egymás mellett. Nem illeszkednek a rajtuk áthaladó mezőosztáshoz, amely végül annyira fragmentálja őket, hogy már csak töredékformák maradnak belőlük.
A négyzetek képzete mégis megőrződik, mert szemünk ott is érzékeli őket, ahol már nincsenek jelen, s a domináns forma erősebb a mezőosztásnál. A képek nem azonosak az osztásokkal, tudomást sem vesznek róluk, közöttük állnak, a képhordozókat ignorálva mennek át egymásba.
Az egyes táblák határai nem határai egyúttal a formáknak is. Ha komolyan vesszük az osztást, más képek adódnak. A szem a vágások ellenére megteremti a képkontinuitást.
A szem ilyetén, különböző képeket összefogó képességének a hagyományos képforma túl merev és túl végleges. Mint egy tovarobogó vonatból, úgy nézünk erre a képre, s habár az érzékelés tárgya változik és eltolódik, pontosan érzékeljük a képet akkor is, ha nem azonosul egyértelműen a képhordozóval.
Dieter Honisch