A ’90-es évek tematikának hagyománya van Győrben. 1999 és 2000 után immár harmadszor vállalkozik arra a Városi Művészeti Múzeum, hogy újabb és legújabb szerzeményeit nagyszabású, reprezentatív kiállítás keretén belül tárja közönsége elé. Az egyre markánsabb karaktert öltő gyűjtemény a szisztematikus szakértői munkának, na és persze nem utolsó sorban a kitartó pályázásoknak köszönhetően évről-évre jelentős alkotásokkal gyarapszik.
A tárlat elsősorban a múzeum saját anyagából állt össze, olyan művekből, amelyek a sorozat korábbi kiállításain, illetve más alkalmakból már láthatóak voltak e helyszínen, és olyanokból is, amelyekkel most első ízben találkozhat a közönség.
A kiállítás a ’90-es évek képzőművészetét követi végig, lehetőség szerint kronologikus sorrendben, ügyelve a jelentős művészek és meghatározó irányzatok teremtette hangsúlyokra és a közöttük levő összefüggésekre.
Íme néhány közülük:
Pinczehelyi Sándor PFSZ Dió-Éneklő lányok baltával című két részből álló képe a kiállítás több kvázi történelmi tartalmat hordozó műve mellett az egyetlen konkrét historikus töltetet hordozó műalkotása. A három szem dióra vetített trikolór pejoratív ízű popos konceptualizmusa a demagógiák által lejáratott, kiüresedett nemzeti ereklye jelképe.
Soós Tamás nosztalgikus módon közelíti meg a történeti/művészettörténeti tematikát. Nagy, tiszta monokróm képfelületei frivolan és személytelenül idézik a barokk stílusmetaforákat, szabadon használva a kor képi toposzait.
Szabados Árpád 9 darabból álló „Barlangrajz” című litográfia sorozata különös, primitív, erotikus jelképeivel az őskáoszt idézi, a teremtés előtti feszültségekkel és kétségekkel teli ígéretes pillanatokat.
Záborszky Gábor két, különös műgonddal kivitelezett térplasztikája kétségtelenül a tárlat legvonzóbb darabjai közé tartozik. A fal síkjában tartott alapokhoz finom érzékkel csatlakoztatott függesztett kúpszerű idomok stabilitást, harmóniát, esztétikumot árasztanak.
A Záborszky művek társaságában Birkás Ákos három hangsúlyos fejkompozíciója látható. Az egymásra csúsztatott, különböző méretű kettős installált képek végtelenségig variálható ősi, emblematikus tojásmotívuma biztosan egyensúlyoz absztrakció és figurativítás határán.
Konok Tamás „franciás” könnyedségű, finom geometrikus formákból építkező festészeti jelrendszere jól összecseng egy termen belül a német tanultságú Haász István izgalmas, a harmadik dimenzióval variáló filozofikus térelméleteivel. Hasonló tőről fakad Fajó János minimális eszközöket használó tiszta geometrikus formavilága is.
A tárlaton szép számmal szereplő szoborművek sorában Körösényi Tamás két dekoratív plasztikája hívja fel magára a figyelmet. A művész üde zöld színű, fakturálisan érzékeltetett, vitálisan kunkorodó élő felületeket, „valóságos” természet-koncentrátumokat álmodik szoborrá, és mindezt műanyagból. (Illeszkedés 1, 13, 1993)
Az élő természetet idézi Baranyai Levente két nagyméretű kiállított alkotása is (Variáció, 1999-2000; Biogeometria II, 1999). A fakturálisan erősen megdolgozott vászonfelületek, az élénk/eleven színekben pompázó, néhol többcentis, egyenetlen vastagságú festékrétegek, különös légiperspektívából reprodukált szubjektív interpretációi a kiválasztott tájnak.
A natúra egy másik vetületét ragadja meg a magát „mezőgazdasági művészként” definiáló Bukta Imre „Felszabadult táj” (1994) című kompozícióján. Vidéki emberként tisztelettel és alázattal közeledik a könnyed szálkás vonalak formájában megjelenített természethez (rézkarc) és a nehéz paraszti munkához (ásó).
Kótai Tamás egy másik művészgeneráció tagja, aki rendívül érzékeny vonalhálókból és foltrendszerekből alkotja meg kézjegyekként is értelmezhető, tiszta arányokra épülő rajzsorozatát. (Rajz I-VI, 00). Szabálytalan, finom vonalritmusokkal operál színes rézkarcain Szíj Kamilla is. (Kilenc darabos rajz, 1999)
Gaál Tamás a győri művésztelepen kezdte 99-ban egy kisebb kiállítási helyiséget betöltő monumentális Oltár kompozícióját, amely a múzeum letéti anyagához tartozik.
A győri Házgyár környékén talált rájuk vagy talán találtak rá alkotójukra, nézőpont kérdése, Várnagy Ildikóra, a kisebb módosítások beiktatásával műtárggyá avanzsált vashulladékok, amelyek tetszőlegesen variálható kiállítási formájuk egyikében láthatók.
Budahelyi Tibor a Győrben honos művészek közé tartozik. A pályáját géplakatosként kezdő, majd fémdekorációs munkásként folytató művész alkotásaival jellegzetes ipari kultúrát teremt. A tárlaton két ipari objektje és egy nagyobb méretű fémmunkája látható. (Kis delta I-II., 1996)
Deli Ágnes munkája a szobrászat lényegére, annak mibenlétére kérdez rá konkrét formában, miközben a vaspántokkal, csavarokkal összefogott, hajlított matrac bizonyos konfúz érzéseket kelt a nézőben, amelyet az „Álmodozzál kiscicám II.” cím csak megerősít.
Az önmagukkal azonos, konkrét műalkotások körébe tartozik a kiállításon belül Szabó Ottó több tucat képeslapból összeállított Képeslaptartója, Koncz András különösen szép árnyékokat vető Vasfüggönye, Vogl Filemon finom hálószerű anyagból készült, fektetett Porfogója, valamint Erdélyi Gábor nagyméretű Teregetett levegős színek (1997) című alkotása.
Nayg István autonóm felületnek tekinti a festővásznat, ami kizárólag vizuális törvényszerűségek és strukturális elgondolások hordozója.
Egy ’90-es évek tárlat anyagához szorosan hozzátartoznak az új médium, a számítógép segítségével előállított alkotások.
A múzeum legújabb szerzeményei közül való Nagy Gábor György egy nagyobb sorozatból való két elektrografikus üvegcsendélete (Morandy copy , 9, 2001) és Haász Ágnes két körbe zárt különös mozdulatokat reprodukáló számítógépes nyomata (Térfigura sorozatból: Belül, Kifelé, 2001), amelyek a 6. Nemzetközi Rajz és Grafikai Biennálét követően kerültek az intézmény gyűjteményébe.
Az elektrografikus munkák sorába tartozik továbbá A. Nagy Gábor két kompozíciója, amelyek a számítógép monitorok működési elvét követve a látványt különböző színű négyzetrácsokká transzformálja. (Christine, Tűsarok, 2000)
Természetesen tovább sorolhatnám az olyan jelentős, korszakunk szempontjából megkerülhetetlen művészegyéniségeket, akik nélkül elképzelhetetlen egy retrospektív ’90-es évek kiállítás. Bak Imre, El Kazovszkij, Fehér László, Gáyor Tibor, Gábor Áron, Július Gyula, Kelemen Károly, Kopasz Tamás, Köves Éva, Klimó Károly, Kámán Gyöngyi, Lakner Antal, Lakner László, Maurer Dóra, Nádler István, Péter Ágnes, Szurcsik József, Trombitás Tamás, fontos művekkel szerepelnek a tárlaton.
A kiállítás nyújtotta összkép átfogó, lényegi oldalát mutatja a korszak képzőművészetének. Komolyságával, meggyőző erejével talán hozzájárul ahhoz, is hogy a régen hiányzó művészettörténeti feldolgozás megszülessen.
Pápai Emese
művészettörténész