Két évvel bemutatkozó kiállítását követően Nemes Csaba Painting as Shelter címmel újabb egyéni tárlattal jelentkezik az acb Galériában. A kiállítás a Making Painting (2023) és az Appearance (2022) című sorozatok válogatásának konzekvens továbbépítéséből, egyúttal meghaladásából kinövő legújabb festménysorozatokból mutat be válogatást. Ezek a munkák a művész 2020-ban elindított absztrakt festészeti programjának újabb, markáns vonulatát fémjelzik. Az előző ciklusokhoz hasonlóan a legfrissebb műveket is a szabad, sűrűn felhordott és egymásra rétegzett improvizatív gesztusok, a vastag festékanyag, a visszakaparás, valamint az ellentétekre és kiegészítésekre épülő kompozíciós logika jellemzi. Ugyanakkor Nemes korábbi sorozatainak irányadó motívumai – elvont jelek, nyilak, vektorok, karcolt rácsok, téglafalak, zászlószerű konstrukciók – szinte teljesen feloldódni látszanak egy kirobbanó, elementáris, elsősorban gesztusvezérelt festészeti nyelvben. Ez az esztétikai program egyfelől a háború utáni absztrakt expresszionizmussal, a tasizmussal és az informellel, másfelől – vagy talán még inkább – a hatvanas évek konceptuális művészetét újraaktiváló hetvenes–nyolcvanas évek Új Vad festészetével és neoexpresszionizmusával mutat rokonságot.
Ennek megfelelően a Painting as Shelter cím a festészetet nem reprezentációs, hanem operatív térként jelöli ki: olyan érzéki, anyagközpontú és gesztusalapú gyakorlatként, amely a szubjektum számára ideiglenes menedéket képez a későmodernitás politikai és vizuális túlterheltségével, valamint a techno-kapitalista realizmus anesztéziás, érzéstelenítő és passziváló látásrezsimjeivel szemben. A Neue Wilde Malerei és társirányzatai szellemiségében újraaktivált expresszív festői nyelv – és az ebből lehetségesen következő tágabb, utópisztikus képpolitikai program – ebben az összefüggésben nem visszatérésként, hanem ellenállási stratégiaként értelmezhető. A túlzó gesztus, a sűrített anyaghasználat és a felület destruktív kezelése a festészet autonómiáját nem esztétikai, hanem egzisztenciális értelemben állítja helyre. A festmény így nem pusztán képként, hanem határfelületként működik: egyszerre választja el és köti össze a szubjektív tapasztalatot a külvilág strukturális erőivel. A címben is körvonalazott shelter / menedék metaforikája nem zárt védettséget jelöl, hanem egy dinamikus, instabil, folyamatosan újratárgyalt állapotot, amely egyszerre tör elő a festmény felületéből, és egyúttal robbantja vissza a nézőt a képmező közvetlen, érzéki materialitásába és a festészet elementáris tapasztalatába. A néző tekintete így kényszerűen egy folyamatosan izgő-mozgó, staccatószerű pásztázásba lép, miközben a kép nem kínál olyan nyugvópontot, ahol a látvány egésze tárgyiasító módon birtokba vehető lenne.
A Painting as Shelter a festészetet érzelmi és pszichológiai menedékként is értelmezi. A sűrűn rétegzett festékanyag a védelem és az elszigeteltség érzetét kelti, míg az ismétlődő gesztusok az önvédelem és a kitartás stratégiáiként olvashatók. Az absztrakt expresszió hagyományának megfelelően Nemes Csaba új képein a kontroll és a káosz, a befoglalás és a kitettség folyamatos feszültsége szervezi a képfelületet: a zártabb formák, a megerősített kontúrok és a sűrített zónák ideiglenes menedékként működnek, miközben a felületből kitörő, robbanásszerű gesztusok a sérülékenység és a fenyegetettség tapasztalatát teszik láthatóvá. A festői gesztus ebben az értelemben nem pusztán kifejezés, hanem védekező aktus is. A pasztózus festékfelhordás páncélszerű rétegeket hoz létre, míg a visszakaparás, a törlés és az újrafestés a rejtés, az önkorrekció és az önmegőrzés vizuális gyakorlataivá válnak.