A gravitáció legyűrése

Panamarenko több mint negyven éve olyan fogalmakat kutat, mint a tér, a mozgás, a szivárgás, az energia és a gravitáció, amelyek időről időre különleges szépségű, fantasztikus konstrukciókat eredményeztek.

1967-ben vette a bátorságot, hogy – Joseph Beuys unszolására – kiállítsa Das Flugzeug nevű egyszemélyes repülőgépét mint műtárgyat.

Nevét egy orosz tábornoktól kölcsönözte a hidegháború idején, pusztán jó hangzása miatt. Ekkor kezdett katonai egyenruhát viselni, hivatalosan léghajósnak nevezte magát, és hozzáfogott legnagyobb és leghíresebb munkájának, az Aeromodeller nevű zeppelinjének a megépítéséhez.

Azt az eredeti elképzelését, hogy az általa készített nádkabinban lakjon, el kellett vetnie, de ez a lenyugöző alkotás rövid időn belül művészetének egyik ikonjává vált a Nova Zemblaya nevű tengeralattjáróval és a Bing of the Ferro Lusto elnevezésu űrhajóval együtt.

A művészvilágot és a tudomány embereit egyaránt rendszeresen meghökkentette kisebb projektjeivel is, mint például a rovarok szárnycsapkodási mechanizmusának rekonstruálásával vagy a PAT-nek [Portable Air Transport], azaz „hordozható légi közlekedés”-nek titulált hátizsák-helikopteres kísérleteivel.

A XX. század utolsó évtizedeiben antwerpeni műtermében forradalmi térelméleteket állított fel, egy „csillagokhoz vezető utazás”-ra indult és számtalan repülő és vitorlázó szerkezetet épített, amelyek egy része működik, a másik nem, egy részüket ember irányítja, a többit nem.

Miközben világszerte, folyamatosan vannak kiállításai, a művészetkedvelok körében igen ellentmondásos művészetének megítélése: egyesek látnoki képességekkel megáldott zseninek tartják, mások viszont kontárnak.

A ceruzával egyszerű kockás papírra vetett tanulmányok, vázlatok és rajzok nagy száma azt mutatja, hogy Panamarenko munkásságának alapját a találékonyság, nem pedig a véletlen képezi. Jóllehet a rajzokat rendszerint eredeti művek és szobrok tudományos magyarázatainak tekintik, önálló műalkotásoknak is felfoghatjuk őket.

Tartalmi vonatkozásban pedig azt tapasztaljuk, hogy a művészt lenyűgözik a tudományos problémák és – akár valós, akár nem valós – megoldásaik, s eközben ezt az egészet áthatja egy jó adag egészséges humor. Rajzaival és számításaival többet céloz meg, mint a puszta szórakoztatást. Azt is el akarja magyarázni, hogyan lennének képesek működni képzeletbeli szerkezetei.

Ugyanakkor repülőgépei nem mindig repülnek, hajói nem mindig siklanak a vízen és számításai nem mindig felelnek meg a tudományos igényeknek. Nem mintha ez számítana, hiszen még abban az esetben is, amikor teljesen egyértelmű, hogy egy adott alkotás soha nem lesz működőképes, Panamarenko képes megingatni a racionalitásunkat.