A gyönyör visszhangja

A közel fél évszázada Szentendrén élő ef Zámbó István formabontó művész. Ösztönösen, műfaji megkötöttségek nélkül rajzol, fest, forgat filmeket, formál szobrokat, zenél, hoz létre performanszokat, happeningeket. A művészet számára életforma, felfogásában a leghétköznapibb cselekvés is lehet művészi aktus. Filozófiai eszmefuttatások, kiáltványok, manifesztumok kísérik életművét, alkotásaival és írásaival sajátos magánmitológiát teremt.

Műveit autonóm, egyedi szimbólumok alkotják, motívumai a popkultúra elemeiből származnak, legyen szó akár a börtöntetoválások képi világáról vagy a tömegízlést kiszolgáló tárgyak szimbolikájáról. A felhasznált jelképek együttesen szürrealista-neodadaista művészi univerzumot teremtenek.

A kiállítás a művész legújabb műveiből nyújt válogatást. A legfrissebb, vegyes technikájú, merített papírra nyomtatott-festett kollekció motívumai az életmű korai szakaszában megfogalmazott filozófiai gondolatkísérletekre reflektálnak. Az „egyedi beavatkozású példányok” mellett hagyományos olaj-farost képeket is láthat a közönség a tárlaton.

A kiállítás címe az 1969-re datálható, feLugossy Lászlónak dedikált, „égi hetilapként” definiált, fiktív levelezés egyik fotómontázs-vers lapján bukkan fel. A Vércipó nevet viselő művészkönyv az útkeresés dokumentuma, ami vázlatkönyvként, memoárként és naplóként egyszerre működött.

A kiállításon ebből az összművészeti kordokumentumból és több, 1968 és 1970 közötti vázlatkönyvből is látható néhány oldal, így kapcsolva a legújabb műveket a kezdetekhez.

A szerteágazó életművet a művész által rendezett filmek, performance-dokumentációk mutatják be, egy új portréfilm pedig nemcsak a művész műtermébe, de folyamatos, személyes történeteinek világába is meginvitál.