A kék terem

A Tehnica Schweiz művészpáros (László Gergely és Rákosi Péter) több mint 15 éve dolgozik együtt. Érdeklődésük középpontjában a kulturális identitásokhoz kapcsolódó történetek, épületek, helyszínek és közösségek állnak. Kutatáson alapuló, „leletmentő” munkáikban nemcsak vizsgálják a kollektív emlékezet mintázatait, hanem különböző együttműködésen alapuló alkotófolyamatok során azok játékos előhívására is kísérletet tesznek.

A kék terem az épített és a tárgyi kulturális örökséghez való viszonyunk újragondolásával foglalkozik. A 2017-ben elkezdett munkában két történet fonódik össze: a Szépművészeti Múzeum antik szobormásolati gyűjteménye, valamint a 18. században épült tatai zsinagóga, ahol több mint negyven éven keresztül „időszakosan” mutatták be az életnagyságú ókori másolatokat.

A második világháború előtt Tata 12 ezres lakosságának 10%-a izraelita származású volt; az asszimilált közösség tagjai között sok iparossal és kereskedővel. Tata iparának jelentős része, így a szőnyeggyár, a bőrgyár és a téglagyár is zsidó kereskedők tulajdonában volt. A város történetének prominens alakja a zsidó származású gyáros Fischer Mór (1799-1880), a Herendi porcelángyártás felvirágoztatója.

1945 után a zsidó vagyon, a gyárak, állami tulajdonba kerültek, a háború idején raktárnak használt zsinagógát eladta a hitközség a Tatai Városi Tanácsnak. A megrongált épületet 1977-ben felújították, és itt helyezték el a Szépművészeti Múzeum 18. század végi ókori gipszmásolat gyűjteményének egy részét. Tavaly nyáron a szobrokat elszállították, hogy a restaurálást követően más gipszmásolatokkal kiegészülve egy állandó kiállítás részévé váljanak a komáromi Csillagerődben.

A kék terem egy film és egy installáció; helyszíne a zsinagóga, ahol a Szépművészeti Múzeum szakemberei, restaurátorai leválasztják a gipszszobrokat a posztamensről, darabokra szedik, ládákba rakják és elszállítják. Az épület fokozatosan kiürül, majd egy csapat művészhallgató veszi birtokba az ideiglenesen műteremmé alakított teret. A fiatalok a görög-római szobrok kisméretű porcelán másolatait készítik el, a gipszek pontos, kicsinyített replikáiból egy merőben új gyűjteményt hozva létre. Az önmaga emlékművévé váló épület ideiglenes funkciót kap, az egykor benne lakó szobrok egy másik minőségben (anyagban, méretben) jelennek meg.

A film egy művészi intervenció dokumentuma, amely a szobormásolati gyűjtemény elköltöztetésével kiürült épület számára kínál újabb funkciót: egy porcelánmanufaktúrát. A 19. században közpénzen vásárolt ókori replikák oktatási célokat is szolgáltak: az egyetemes szépségideál formajegyeinek elsajátítása érdekében másolták a művésznövendékek az antik szobrokat. Ma azonban már teljesen más jellegű műhelyfeladaton dolgoznak a fiatalok. A film narratívája időrendben meséli el az épület átalakulásának jelenkori történetét: az antik gyűjteményi kiállítás szétbontását, a szobrok eltávolítását, majd az egykori zsinagóga terének önkényes elfoglalását követően a másolat másolatának elkészítését, és végül az új anyag kiállítását mutatja be.

A porcelánszobrokat Kondor Edit, Csák Mónika, Bokor Zsuzsa vezetésével és közreműködésével a MOME Tárgyalkotó Tanszék MA hallgatói Bodnár Henrietta, Farkas Gabriella, Fúró Bernadett, Nagy Boglárka, Nagy-György Ágnes, Szőke Barbara készítették. A filmhez Bátki Viktor Berlinben élő brácsaművész és zeneszerző készítette a zenét.