Szalay Péter a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakán végzett több mint egy évtizede, és már a pályája kezdete óta jellemző rá, hogy szívesen kísérletezik új technológiai megoldásokkal, új szobrászati alapanyagokkal. Szalay első fontos munkái – mint a 2008-as Libero Arbitrio is – mobil szobrok, tárgy-installációk voltak, a legújabb kiállításának kulcsdarabja is ezek sorába illeszkedik.
Szalay új művei a matematika és a szobrászat határterületét érintő jelenségekből is inspirálódtak. A kiállításon a művész egy – rendhagyó mérnöki logikával megépített – ötágú csillag síkgörbéjét végigjáró óraszerkezetet mutat be. A statikus szobrokat Szalay Péter az óramutató mozgásfázisait térben történő egymásrahelyezésével generálta. Az óra síkban egymást kitakaró mozgásfázisok pedig absztrakt képeket alkotnak, amiket a művész zománc hordozóanyagon valósított meg. A falra kerülő művek kapcsán fontos referencia a bonyhádi zománcművészeti szimpózium és művésztelep tevékenységének a közelmúltban történt feldolgozása és újrapozícionálása.
Szalay pécsi szobrászként tudatosan parafrazeálja Victor Vasarely sorozatgyártott műveinek esztétikai formakészletét is. A Vasarelyre történő hivatkozás az acb NA kiállítóterének funkcionalitására való reflexió is egyben, jelen esetben egy olyan alkotó megidézésével, aki ugyan a mai napig az egyik legismertebb XX. századi magyar származású művész, megítélése a helyi művészeti színtéren mégis ellentmondásosan alakult az 1960-as évektől egészen napjainkig, annak ellenére, hogy a közelmúltban olyan intézmények adtak otthont retrospektív kiállításának, mint a párizsi Pompidou Központ, vagy a frankfurti Städel Múzeum.
Szalay kiállítási anyagának saját életművén belüli pozícionálása szempontjából fontos kiemelni, hogy ezúttal az óramű működésének absztrahálásából indult ki, míg előző, 2017-es A felszínen című önálló kiállításán pedig figuratív giccsszobrokat absztrahált két formailag hasonló eredményt hozó eljárással: kristályképződéssel és 3D poligonredukcióval. Szalay művei bár absztraktnak hatnak, nagyon is konkrét tárgyakból indulnak ki, megkérdőjelezve így az absztrakt művészet elemi karakterét.
Fontos leszögezni továbbá a kiállítás kapcsán azt, hogy Szalay ismét „analóg” technológiai problémaköröket feszeget és visszatér a mechanikai mobilitás alapgondolatához, azon túl hogy továbbra is játékosan felvállalja a konceptuális művészet talált tárgyakból építkező gyakorlatát, ami ezen kiállítás alkalmával az acb NA karakterével is együtt rezonál.