Vajon hogyan fognak emlékezni ránk az utódaink – talán már egy másik bolygón? Milyenek lesznek a jövő történelmi és személyes történetei? Veszteséglisták vagy a túlélés diadalai? Esetleg mindkettő? A pandémia hosszú, bezárt hónapjai alatt Csáky Marianne többszáz órányi archív filmet és fotót nézett végig a 20. és 21. század eseményeiről, híreiről, történeteiről. Nem nehéz kitalálni, hogy a legtöbb híradás a háborúkról, fogságról, menekülésről szól. Képsorok, amiken az emberek – civilek és katonák – tömege hol egy térképen megjelenő vastag nyílként vagy foltként szerepel, hol az egész életüket a hátukon cipelő menekülők soraként.
Vajon hogyan fognak majd minderre emlékezni egy olyan világban, ahol esetleg a földi történelemre nem csupán az ember, hanem minden élőlény, az állatok, a növények, valamint a kőzetek és ezen egész rendszer szempontjából lehet tekinteni. Hogyan örökítődnek át a múltban élt lények érzelmei, emlékei, egy szerelem, egy család történetei. Vajon átöröklik majd a mi traumáinkat, tetteink következményeit, amikor már elmosódnak, kitakart foltokká válnak a személyek, és csupán a kódokat viszik magukkal a másik bolygóra?
Három szín – emlékezetek
A kiállításon három műcsoport szerepel. Az első egy jelenleg hat műből álló szénrajz–fotó sorozat. Csáky archív és mai filmhíradók és sajtófotók alapján készült digitális fotómontázsokat egészített ki szénrajzokkal. Ezeken a kiegészítéseken az állatok résztvevői, elszenvedői vagy szemlélői az eseményeknek – együtt az emberekkel. Struccok és emuk, amelyek csodálatos és archaikus megjelenésüknél fogva a kb. 95 millió éve kialakult modern madarak közül a művész számára a leginkább idézik fel az állatvilág ősi korszakát. A fotókat a Pathé 2. világháborús filmhíradóinak kockáiból, korabeli sajtóközleményekből, valamint a vietnámi háború, a közelmúltbeli szíriai háború és az ISIS ellen harcoló yazidi női gerillaharcosokról készült sajtóanyagokból válogatta, majd manipulálta.
A második sorozat hat műve Csáky saját, az Északi-tenger partján készült fotóira épül. Az Északi-tenger belgiumi partszakaszán, Ostende, Blankenberge és Knokke közelében szeptember végén látszanak ezek a fények. Ekkor zár be a partszakasz a lemenő nap vektorával olyan szögeket, amelyek létrehozzák a különleges árnyalatokat és kontrasztokat, amelyek teljesen rabul ejtették a képzeletét. Az erős alkonyati sugarakat ellenfényben fotózta olyan szögben, hogy maga a fényforrás nem látszik. A fények képzeletében egy másik bolygó világát hozták létre, ahol a nap csak kicsivel megy feljebb a horizontnál, és a légköri viszonyok miatt talán nem is látszik. Az ellenfényben az emberek fekete alakokként tűnnek fel, csupán a sziluettjük mutatja tevékenységüket. Minden fotón a 20. és 21. század egy-egy emlékezetes eseménye jelenik meg hímzett fekete selyem applikációk formájában: a normandiai partraszállás, német foglyok menetelése, egy Fehér Ház elleni magányos merénylő leterítése, Kennedy elnök kampánykörútja, mexikói migránsok menekülése, orosz szeparatisták Ukrajnában. Mindegyik történelmi jelenet valamilyen viszonyba kerül a fotón szereplő alakokkal.
A harmadik műcsoport művei személyes történetek eltűnő és megmaradó és újraírt töredékein jöttek létre, amelyekhez Csáky – korábbi gyakorlatát folytatva – családi fotókat és filmeket használt fel. Az eltörlés és az újraírás kétirányú: az emlékezéssel írja vissza magát egy történetbe, ahol az akkori szereplők életéből már réges-rég kiesett, vagy az emlékei megváltoztatásával törli és írja át a régmúltat. Az alakok többsége ezeken a képeken is a háttérfotóból kivágott sziluett, selyembe hímzett alak, vagy fehér folt a videó animáción. Az emberi testek csoportba rendeződése, mozdulatai őrzik a kódot, ami mozgatja őket.