A budapesti kiállításon 1964 és 1979 között készült korai munkái szerepelnek. A mintegy tizenöt évet átfogó időszak Weibel művészi fejlődését érzékelteti a vizuális költészeti kezdetektől a konceptuális és kontextuális művészeten át a média-kutatásig. Weibel strukturalista alapállásból látott hozzá a vizuális médiumok vizsgálatának, amelyhez a nyelv mint az észlelés modellje szolgált kiindulópontként. Erőteljes kritikai aspektus jellemzi a művész korabeli munkáit, akcióit, amelyek kérlelhetetlen pontossággal mutatják fel nem csak a művészet, hanem a társadalom, a média hatásmechanizmusait. Szövegközpontú munkáit az újabb technikai eredetű képfajták és elektronikus médiumok (televízió, videó, számítógép) segítségével létrehozott művek, alkalmak, szituációk követték, amelyek az észlelés és a gondolkodás mechanizmusára, a reprezentáció sajátosságaira, a képek és intézmények művészetben betöltött szerepére irányították a figyelmet. Weibel művészi felfogásának radikalizmusa, metodikájának pluralizmusa a mű- és művészetfogalom átértelmezéséhez vezetett; probléma-orientált tevékenysége egy egész korszak művészetére/elméletére gyakorolt jelentős befolyást.
A kiállításon megjelenő műtípusok- és kategóriák:
1. Vizuális szövegek
2. Kon/textusok és kontextuális művészet (1967-1977)
3. Konceptuális fotók (1967-1973)
4. Szöveg-akciók (1966)
5. Szöveg- és hanginstallációk
6. Kiterjesztett film (1964-1971)
7. Interaktív művek (1967)