Az eget figyelő tekintet talán az egyik legelemibb pillanata a hétköznapi jelenlétnek. Egy sajátos viszony kibontakozása, aminek iránya egy olyan parallel és kölcsönhatásos rendszer felé vetül, aminek ciklikus egymásra hatását már évezredekkel ezelőtt detektáltuk, és ami nélkül a naptárunk, hiedelemvilágaink de még a tulajdonképpeni munkaidőnk sem létezne.
A misztérium mára javarészt túl sok fénnyel és számos műholddal egészült ki. A tekintet korlátait különböző eszközök hosszabbítják. Egy azonban egészen bizonyos: a zajos kiindulóhelyzetünkből az ösztönös kíváncsiság és a lassú figyelem az, ami sajátos viszonyunkat fenn tudja tartani az éggel, az égitestekkel.
Ismerve a dinamikát, ebben a kapcsolatban valószínűleg a viszonylagosság felismerése jelenti a legnagyobb kihívást.
Az univerzum egy kisebb részét megfigyelve úgy tűnhet, mintha annak az egyes elemei ismétlődően ugyanarra a térbeli koordinátákra térnének vissza. Azonban némileg eltávolodva ettől a nézőponttól egyértelművé válik, hogy a kozmosz minden egyes része egymáshoz képest folyamatos elmozdulásban van. A kiállítás installációi ezt a viszonylagosságot térképezik fel különböző pozíciókból, az univerzum megértésére tett eddigi törekvések néhány állomását megidézve.