Ábrák a valóságban

Rudas Klára édeklődésének középpontjában absztrakt struktúrák közlési lehetőségeinek vizsgálata áll, mely munkájában szorosan összefonódik a korai avantgárd művészetéhez való kortárs viszonyulási lehetőségek keresésével. Ezen érdeklődési területek együttes jelenléte következtében az absztrakcióról való gondolkodás terepe számára éppúgy múzeumi, dizájneri mint autonóm művészeti tevékenysége.

Munkájáról saját maga így ír:

„Olyan absztrakciós kísérleteket szeretnék megmutatni, amelyek az absztrakcióra elsősorban mint módszerre és nem mint stílusra tekintenek. A kiállítás médiuma arra ad lehetőséget számomra, hogy a saját szempontomból érvényesnek és érdekesnek tűnő utakat egyszerre mutassam meg, egymás mellé helyezzem, összehasonlítsam. Az összehasonlítások során kibontakozó viszonyrendszerek megjelenítésében, bécsi és budapesti kiállításom koncepciójának kialakításában is kulcsszerepet játszott egy közel száz éve készült film. A film azért vált fontossá számomra, mert szerkesztési elvét elemezve jelent meg előttem központi problémaként az a kérdés, hogy egy absztrakt struktúra milyen módokon és milyen direktséggel vonatkozhat a valóságra. A film kapcsán gondoltam először arra, hogy absztrakciós kísérleteimet a felvetett kérdés alapján kategorizáljam, illetve újabb műveimet ez alapján dolgozzam ki. Dziga Vertov egyik 1922-es Kino Pravdája nem jelenik meg direkt idézetként a kiállításban, inkább maga a kiállítás struktúrája mögött van jelen.”

Rudas absztrakciós kísérletei korábbi munkáiban a hagyományos műtermi tevékenység mellett a köztérbe kilépve is megvalósultak, hol egy létező városi tér formájának jelként való használatával, hol egy már nem létező orosz konstruktivista szobor leírása alapján kidolgozott térbeli konstrukcióval. Utóbbit az éppen átalakítás alatt álló Kossuth téren helyezte el ideiglenesen, ezzel finom provokációként megmutatkozásra késztetve a közeget meghatározó hierarchikus viszonyrendszert.

Bécsi, első önálló kiállítását követően a budapesti Knoll Galériában egyszerre jelennek meg a festészetből induló, de a szigorúan vett médiumon túllépő installációi olyan absztrakciós kísérletekkel, melyek a városi tér bizonyos személyes, fizikai vagy hatalmi aspektusaiból indulva közelítenek egy-egy absztrakt „ábra” megjelenítésének/kidolgozásának irányába. Különböző módszereket mutat meg így, olyan absztrakt rendszereket, amelyek változó direktséggel utalnak önmagukon túlra.