Az ember elképzeli, hogy hátradől a széken
és csak úgy megtörténnek a dolgok. Erőlködés
nélkül; csak semmi erőfeszítés.
Ha két labirintus rajzolatát egymásra fektetem,
előfordulhat, hogy a mintázatok helyenként fedésbe
kerülnek. Ekkor az utak hasonlósága a véletlen,
vagy külső „szabályozók” műve, nem belső
rokonságból fakad.
Van, akinek a közös munkálkodás végülis
csak pótlék. Nem azért, mintha nem lenne benne száz
százalékos, sőt. Szívvel, lélekkel ott
van; a fél gőzt nem engedheti meg magának. Csak a
helyzet olyan, hogy számára ez a leglehetségesebb
– talán az egyetlen – alkotási mód. Ott, akkor. Ez
bizony önfeláldozás, mert az Ön-nek ez kitérő,
nem az igazi út. Erre természetesen, csak később
nyílik rálátás. A „nem igaz út” nem
feltétlenül jelenti azt, hogy az hamis volna, csak… Lehet
az is, hogy ez az egyetlen ösvény az „igaz” úthoz, és
ez valójában nem is kerülő, csak nem hasonlít
az „igazira”. Ebben az esetben az életmű, bármilyen
szerteágazó vagy töredezett is, elrendeződik
egy határozottan kirajzolódott ív mentén. A
sokfélség végülis egyirányba vezet; a
tarkaság – ami később felesleges sallangnak értékelődik
– elmarad, a polifónia összhanggá kristályosdik.
Más pedig ellenkezőleg: éppen a közös
gondolkodásban él, abban álmodja magát. Áldozatról
szó sincs, ez a fogalom itt nem érvényes, nincs értelme.
Éppenséggel az lenne áldozat, ha „Ön-magát”
kéne magában „kifejeznie”.. Mivel ő maga pont a másokkal
való kapcsolatában definiálódik (ahogyan mások
is, csak nem vesznek róla tudomást, és azt hiszik,
hogy a művek által lesznek). Mindez nem gyengeségből
ered, sőt. Az életmű ilyen esetben mint kerek egész
megfoghatatlan, nem keretezhető be, mert láthatatlan fonalakból
áll, és mert nem a műben valósul, hanem közvetlenül
abban, amit a mű is céloz (néha). Rajzok, firkák,
vázlatok, százával, ezrével; fényképek,
itt; szövegek amott; és átbeszélgetett éjszakák.
Semmi koherencia, csupa divergencia. A tárgyak csak nyomok, merő
próbálkozás, bennük az élet ég.
Az egyik életmű felépített piramis, a másik
csupán egy háló; az egyiknél szükséges
állomás a kísérletezés, a másiknál
létmód.
A számos azonosságot mutató labirintus-rajzolatok
fedéspontjai vajon valódi koincidenciák, vagy lehetetlenségből
fakadó csodák, vagy olyan kisülések, amik eltérítenek
pályánkról?
Tatai Erzsébet
Részlet a Manapság című kiadványból,
mely a kiállítás alkalmából jelenik
meg.