Thury Levente (1941-2007) szobrászművész, keramikus misztikus alakjainak először mindig a formáját alkotta meg, ezután következett a gondolat, a lélek beköltöztetése. Kezdeti, funkcionális tárgyai és murális munkái után a családi hagyomány nyomán gólemkészítéssel foglalkozott.
Az apró gólemek egyre növekedtek, végül emberméretűvé váltak, majd, teljesítve küldetésüket, a készítő keze alatt darabokra hullottak, széttöredeztek és a melléjük rendelt szövegekkel együtt váltak teljessé. Mindezzel hangsúlyozta a gondolkodó ész és a cselekvő kéz egységét és jelentőségét, a felfelé és lefelé figyelés kettősségének fontosságát.
Amióta Isten agyagból és vízből megformálta az első embert, majd lelket lehelt belé, az ‘új Ádámok’ folyamatosan homunculusokat, gólemeket és robotokat készítenek. A műemberek megalkotásának talán legnagyobb kérdése, hogy miért is hozzuk létre őket. A sumer és görög mitológiában ugyanúgy megtaláljuk a műemberekről szóló leírásokat, ahogyan a zsidó misztikában, a reneszánsz idején, vagy modern korunkban. Isten teremtése a születés csodájában újra és újra megismétlődik, mégis valamiért imitálni szeretnénk azt a gesztust, amikor életet lehelünk egy magunk alkotta tárgyba.
„Engem az Isten teremtett, de művészként magam is teremtek” – mondta Thury Levente. Talán a teremtény fölötti uralkodás vágya hajt bennünket, esetleg a hiábavaló munkák elvégzése alól szeretnénk kibújni. Elképzelhető, hogy a teremtő szó misztériuma vonz bennünket, hogy az isteni igét egy cédulán a teremtett lény szájába téve, vagy a homlokára írva, lelket adjunk az élettelen agyagtömbnek. Amikor meg kell védenünk magunkat és népünket a veszedelemtől, akkor szükség lehet egy emberfeletti szupererő beavatkozására. Olyankor folyamodunk tehát a misztikához, a csodához vagy a titkos tudományhoz, amikor a természetfelettitől kérünk segítséget helyzetünk, sorsunk jobbítása érdekében.
A 16. században, II. Rudolf német-római császár – aki egyben cseh és magyar király is volt – uralkodása idején a prágai gettóban a kabbalista hagyományt kiválóan ismerő híres Júda Lőw rabbi a legenda szerint egy hatalmas Gólemet alkotott, hogy megvédje népét, ha fenyegetés éri. Különféle történetek keringenek arról, mi történt azután, hogy az immár lélekkel is bíró agyagbábu beteljesítette küldetését, de ezek mindegyikében közös, hogy a teremtmény fellázadt alkotója ellen, aki csak csellel tudta kivenni szájából az írott pergament, vagy letörölni homlokáról a teremtés igéjét, hogy megsemmisítse, visszaküldje őt a porba. Ennek a rabbinak egyik leszármazottja a családi hagyomány szerint Thury Levente, az 1941-ben Budapesten született szobrász és keramikus, aki továbbvitte a családi tradíciót és életműve jelentős részében gólemeket alkotott.
Az Iparművészeti Főiskola elvégzése (1965) után készült funkcionális tárgyain, edényein tűnnek fel először arcok és apró emberi figurák. A Panelházak panelkái (1978) sorozat mázas kerámiáinak emberkéi esztétikumot és derűt kölcsönöznek minden olyan helyszínnek, ahol feltűnnek. A kerámia földközeli alapanyagával, az anyaggal, a vízzel és a színes mázzal nem csak a természettel való összhangot élhetjük újra, hanem a játékosság élményéhez is közelebb kerülhetünk.
A nyolcvanas évektől a funkcionális kerámiát hátrahagyva, a gólem mítosz került munkásságának és gondolkodásának középpontjába, ekkortól nevezi magát gólemkészítőnek. A prágai zsidó hagyomány nyomán az emberalakoknak mindig valamiféle lelkiséget kölcsönzött, ezzel fejezte ki mindazt, amit számára az agyagból való teremtés misztikuma és a lélekátadás gesztusa jelentett.
Kezdetben egészen apró gólemeket készített. Később egyre növekedtek, végül emberméretűvé váltak, több művét a mozgathatósággal keltette életre, a beléjük épített mechanika révén. A kinetikus szobrok így az élet jeleit, a dinamikát is képesek voltak felmutatni. A konstrukciók többsége idővel működésképtelenné vált, de ma is őrzik lelkületüket és plasztikai lendületüket – még alkotójukat is túlélve.
Az emberméretű gólemek, miután teljesítették küldetésüket, a készítő keze alatt darabokra hullottak, széttöredeztek. Mondhatjuk, hogy Thury gólem-elemei a hozzájuk mellékelt szövegekkel együtt válnak egésszé. A hatalmas, kisgyermek arcokat idéző, sokszor csodálkozó tekintetű fejek mellett a kezek és más testrészek, torzók dominálnak. Mindezekkel Thury Levente a gondolkodó ész és a cselekvő kéz egységét és jelentőségét hangsúlyozta, a felfelé és lefelé figyelés kettősségének fontosságát. A szobortöredékeket különféle textíliákkal, talált tárgyakkal, pénzérmékkel egészítette ki, hangsúlyozva azok életszerűségét.
A ruhadarabok önálló, emberszerű lényekké teszik a gólemeket, így azok töredékességükben teljesednek ki, kelnek életre. Az irodalmi idézetekkel, textustöredékekkel pedig beszélő, gondolkodó lényekké válnak. Mintha a 20-21. századi bölcs gólemkészítő pergamenre írta volna a szövegeit, és az agyagemberek szájába dugta volna, hogy helyette mondják ki a világról vallott, sokszor szarkasztikus nézeteit.
„Gondolom és olvasom, hogy a világ mindig elromlik. Aztán mindig a hangyák építik fel az új világokat.” A keretek, lécek, szorítók közé helyezett kezek és fejek a leláncoltság, bezártság testi élményét közvetítik, ám a fejben megszülető gondolatok szabadsága mindezt ellensúlyozva túllép rajtuk és új eszmeiséggel tölti meg a lélekkel telített agyagtorzókat.