Állami gondozott rajzok

Blahó Borbála korábbi sorozataiban a rend és rendezettség fogalmát, a minket körülvevő tárgykultúra belső viszonyait, összefüggéseit, abszurditását eddig legfőképpen belső terekben, szobákban, az ember személyes környezetében vizsgálta. Ez alól csupán a Dísztér sorozata képzett kivételt, mely ugyanezeket a kérdéseket a nyilvános térben, köztereken feszegette.

Ez utóbbi folytatásának tekinthető az Állami gondozott rajzok sorozat, melynek kiindulópontját az „állami gondozott” szókapcsolat jelentette. A kifejezés hétköznapi jelentésén túllépve a művész elkezdte vizsgálni a szóösszetétel eredeti értelmét, illetve további asszociációk mentén társított hozzá járulékos jelentéseket. Az „állami gondozott” kifejezés elsősorban gyermekotthonban felnőtt gyerekeket hív a tudatunkba, de ha az állam, mint gondoskodó szerv felől vizsgáljuk a szókapcsolatot, ugyanígy állami gondozottnak tekinthetők a közterek (a parkok, az utca, a tér), a közintézmények, hivatalok, iskolák, sőt, az állami ösztöndíjat kapó fiatal képzőművészek is.

A magától értetődőnek gondolt kifejezés szoros olvasása abszurdba hajló értelmezési mezőt generál: Blahó Borbála a rajzok megszületésénél Derkovits Gyula ösztöndíjban részesült; átvitt értelemben tehát magát, illetve az általa készített rajzokat is állami gondozottnak tételezi. Felmerül a kérdés, hogy a gondoskodást milyen módon illik (ha illik) viszonozni – mit kell az államnak cserébe szolgáltatni az óvó, féltő, fenntartó s eltartó „szolgáltatásért”.

Az állami gondozottság hierarchikus viszonyrendszert sejtet: akiről gondoskodunk, az tulajdonképpen gondoskodásunknak kitett, nekünk alárendelt entitás, aki fölött a gondoskodás vagy nem gondoskodás által mintegy hatalmat gyakorlunk – a közterek így válnak a (politikai) reprezentáció terepévé.

A köztér egyre inkább a kontroll és a felügyelet, a téri fegyelmezés építészeti elvei (the architecture of control) szerint szerveződik, így Blahó Borbála sorozatának sarokpontjait is rend, rendszer, fegyelem, korlátok, korlátozás, kerítés, szigor, központosítás, alá- és fölérendeltségi viszonyok jelentik. A végeredmény egy szabályos, szabályozott, szürke, élettelen, mostoha, merev elemekből építkező világ.

Az elemek kombinációja mégis magában hordoz egyfajta játékosságot – ha az urbanizált környezet határokat jelző elemei felborulnak, felborul és kijátszhatóvá válik az általuk megszabott rend is; a bent kintre kerül, a kint bent találja magát.

Ez a kettősség – a szigor és a játék olykor elmosódó határmezsgyéje – egyben utalás a gyermek személyiségét formáló oktatási intézmények belső struktúrájára, dinamikájára. A sorozat mérnökies szikárságát finomítja is a játékosság – az egyes jelenetek kimértek, mégis ötletszerűek, hiszen a frottázs gyors, könnyed technikája alkalmat adott a kísérletezésre.

Blahó Borbála munkáin egyfajta szelíd, kijelentő módban fogalmazó kritikai irónia húzódik végig. Így van ez az Állami gondozott rajzok sorozatában is.