Nem érdekelt a teória,
csak olyan fotósok nyomát
kerestem, akik az
érzékeimre hatottak. Talán
nem véletlen, hogy ezek
többsége az utcán fotózott
és ahol a mindennapi élet
zajlott. Ezt szerettem.
Nézegetni. Mozizni. Mint
gyerekkoromban betegen
az ágyban ujjaimból
formált lyukon át keretben
nézni a valóságot. Mintha
úgy szebb lenne.
Vagy szebbé
lehetne tenni.
Szépíteni lehet talán.
Beszéltem-e neki a
Zabriskie pointról. Amíg
odaértünk igyekeztem
elmesélni róla mindent,
amit jelentett nekem,
amikor annyi lehettem
mint Ő. Ő már
kevésbé idealista, és
más kérdések foglalkoztatják????
Lopva a képet.
Lopva az
emberekről és
tárgyakról
visszaverődő
fényt. Csak
egyszer
fenyegettettek
meg, azt is
elkerülhettem
volna, de nem
volt kedvem.
Nem fogok egy
lengyel
csubakkától és
pókembertől
betojni pont Los
Angelesben. Ők
a testüket is
lopták, akkor is
ha azt állitják,
hogy
művészek….
Déri Miklós