A kapuban egy barátom állt, aki a tűzoltó zenekarban is játszott, és egy furcsa formájú csomagot tartott a karjaiban. Úgy tartotta, mint a pólyásbabát szokás, és valóban: egy kigyerek méretű szobor volt a csomagban. Lakástűzből mentették, először azt hitték a tűzoltók, hogy valódi gyermek, de a lángokat eloltva kiderült, barokk angyalka szobor az áldozat.
Aranyfestése és szárnyai a tűz martalékává lettek, a hátából az utóbbiakat rögzítő szögek álltak ki, fája pedig úgy elszenesedett, hogy rajzolni lehetne vele. Felültettem a műteremben lévő polcomra, tudtam, hogy egyszer képek születnek majd róla-belőle – hiszen ezért is került hozzám – de sokáig nem tudtam hogyan kezdjek hozzá.
Pedig az általa kiváltott érzések felerősödtek, amikor nem sokkal később híre jött a párizsi Notre Dame székesegyházban pusztító tűzvésznek. Végül egy újonnan kikísérletezett technika segítségével sikerült visszaadnom azt a drámai hatást, amely ezt az összeégett, egykori bájos, aranyozott puttó voltát elvesztett torzót jellemzi.