Architektúra

2023. február 10. – április 22.
MegnyitóOpening: 2023. február 9. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Baán László
KurátorCurator: Mészáros Flóra

A Molnár Ani Galéria Konok Tamás (1930-2020) kiállítása az absztrakció egyik szakértőjének, Dr. Mészáros Flóra művészettörténésznek a kurátori koncepciója alapján valósul meg, amely a nemrégiben elhunyt, kiváló non-figuratív alkotót nemzetközi rangjának megfelelően, és architekturális gondolkodása mentén tárgyalja.

Konokot számtalanszor tévesen konstruktivista alkotónak, vagy konkrét művésznek tekintik. Számára azonban nem a geometria önmagában való tisztelete, vagy a képen belüli konstrukció kérdése volt a fontos. Ars poeticája nemcsak a világ felépítése iránti vágy megélése, és közvetítése, de annak megértetése is, hogy maga a festészet, maga a hagyományos táblakép miként építkezik.

Konok apai öröksége, az építész-szemlélet nem is a szerkezetiség kiemelésében, hanem a világban felbukkanó emberi, térbeli, tárgyi, stb. kölcsönhatások, építkezések, viszonyrendszerek képire átültetett architekturális közlésében jelent meg. A non-figuratív formanyelv egyes ágainak kiválasztása (például konstruktív képalkotás, vagy organikus absztrakció) lényegében csak eszközök egy adott dolog operációjának analizálásához.

A kiállítás ezeket az eltérő architekturális játékokat, egy-egy kulcskérdés/ ikonikus művén keresztül a teljes életművet felölelve prezentálja. Emellett a tárlat Konok művészetének unikalitását és a nemzetközi színtérrel való egyenrangúságát is illusztrálja. A tárlat körülbelül két tucat műalkotáson keresztül mutatja be Konok változatos technikai skáláját, sőt a látogató számos eddig ismeretlen művet is felfedezhet.