Area 51

"Az elképzelt, a fiktív sohasem magukban a dolgokban vagy az emberekben rejlik, hanem a közöttük zajló történések lehetetlen valószerűségében: a találkozásokban, a legtávolabbi közelségében, az adott helyen való teljes elrejtőzésben. "¹

Expozíció

Pavel Kopriva művészete és művészetének nézőre gyakorolt hatása leginkább ahhoz az élményhez hasonlít, amikor titkon megfigyelünk valakit, aki éppen egy életbevágóan fontos beszélgetést folytat a mobiltelefonján. Ül a megfigyelt egy kávéházban, szorongatja hordozható kis "kedvencét" és figyelmesen hallgatja a "vonal végén" magyarázó másikat. Mi, megfigyelők az eseményt nem tudjuk befolyásolni, azt azonban érezzük, hogy a beszélgetés végére valami megváltozik. Bár nem tudjuk pontosan, hogy mi történt, mégis nyilvánvaló: megváltozik a hangulat és a beszélők közötti kapcsolat, sőt, a látvány is más lesz. Az egész helyzet jelentéstartalma alakul át a beszélgetés végére. Kopriva művészetének is ez a legfőbb eszköze: finoman módosítja az adott szituáció hangulatát, jelentését. A művész természetesen nem rejtélyes telefonhívásokat bonyolít, hanem összetevőire vezeti vissza (dekonstruálja) azt a helyzetetet vagy azt a dolgot, amelynek jelentést tulajdonítunk.

Koncepció

Pavel Kopriva művei szoros kapcsolatban állnak az őket körülvevő valósággal. Az összekötő kapocs a képi kód, az objektivitás és a témaválasztás. A művész jól ismert, jellemző eseményeket választ ki, s – kiszakítva azokat sajátos diszkurzusukból – a műalkotás erőterébe vonja őket. (Kopriva fő érdeklődési területe a tudományos elmélet, a hi-tech és információs rendszerek, valamint a természet rejtett világa.) Az eredeti, logikus kapcsolatokat következetesen összezavarja, a különféle kontextusokat közelíti egymáshoz, a jelöléseket pedig megsokszorozza. Kopriva sohasem magukról a dolgokról beszél, inkább arról, hogy hogyan vesszük őket észre, mit reprezentálnak, hogyan gondolkodunk vagy beszélünk róluk. Műveinek alapjául virtuális, jól ismert, kipróbált szerkezetek; közösségi események vagy interaktív terek szolgálnak. Az ezeket összekötő szabályokat, sajátos törvényeket, illetve állandósult informatív kapcsolatokat azonban váratlanul és következetesen megtöri: ezzel irányítja a figyelmet felszínességünkre és figyelmetlenségünkre. A művész így bizonytalanságot, kiábrándultságot és veszélyérzetet okoz a nézőknek, s ezt kihasználva mutat rá a jelentések határterületének gazdagságára. Kopriva megpróbálja a nézőt rávenni arra, hogy az felismerje az eredeti és a megváltoztatott kontextus közötti különbséget. Azzal, hogy a vizuális jel jelentésmegkülönböztető képességét használja, Kopriva a képet nyelvként fogja fel. E szerint egy festmény "sohasem önmagában van jelen, jelenléte nem csak önmagára utal vissza", hanem "jogosan és természeténél fogva egy lánc vagy rendszer része: mint ilyen, a rendszer belsejében egy másik fogalomra vagy fogalmakra utal, a különbözőségek szisztematikus összejátszása révén"². Igy a művész minden egyes alkotása konceptuális folyamat eredménye, nyelvi kísérlet, egy konkrét diszkurzus kis részlete, vizuális kábító-központ. Az esztétikai kód viszont rendező-elem marad ebben a bizonytalan környezetben.

Realizáció – esztétika

Kopriva művészetének gyökereit a minimalizmus, a konceptuális művészet és a média-installációk hagyományában találjuk meg. A legfőbb alapelv, amelyet ezektől az irányzatoktól átvett, az a műalkotás független és önálló valóságként való felfogása. (A művészet nem utánozza és nem tükrözi a valóságot, inkább megközelíti azt.) Kopriva installációi következetesen a valóság és a fikció határvonalán egyensúlyoznak, s így arra kényszerítik a nézőt, hogy elgondolkodjon e határsáv mibenlétén. Művei az utánzás hatalmára kérdeznek rá, és azt hangsúlyozzák, hogy "a fikció…, valójában nem a nem-létezőre vagy az éteri, lehetséges világokra vonatkoztatható (érvényesen nem ezekhez kapcsolódik) hanem – bár csak metaforikusan – a valódi, létező világhoz."³ A Kopriva munkáira jellemző vizuális feszültség azon az egyszerűségen alapul, amely az alapvető formák ernocionális és esztétikai erejét adja. A művész kiemeli ezeket az egyszerű formákat a természeti, tudományos, technológiai kódok meglévő rendszeréből és "rizóma-szerű, csak metamorfózisában létező, (…) folyamatos és kiszámíthatatlan interakciók terepéül szolgáló"⁴ struktúrába rendezi őket. Ezt a pulzáló organizmust Pavel Kopriva rendkívüli gonddal és körültekintéssel tervezi meg, egy gyakorlott designerhez hasonlóan. Inspirációit az autógyártás területéről, a legegyszerűbb biológiai organizmusok felépítéséből, a reklámokból, a komputer-programok és információs-rendszerek grafikájából és a pszeudo-tudományos diszkurzusból (pl. UFO-k) meríti. Az egyes elemek részletes kidolgozásával olyan formákat teremt, amelyek a sorozatgyártásra, az űrtechnológiára, az értékes alapanyagok előállításának folyamatára vagy az interaktív elektronikus rendszerekre utalnak.

Percepció

A Kopriva-féle sajátosan hűvös esztétika alkalmazásának az a célja, hogy különböző kontextusokat egymáshoz közelítve olyan fikciókat teremtsen, amelyekkel a jelölések és elnevezések eltorzult formáit kritizálja. Ezért a hasonlóság elvét részesíti előnyben az utánzással szemben. A hasonlóság ugyanis folyamatos, többirányú és nem hierarchikus. Segítségével "a szimulakrum azonosnak azonoshoz való bizonytalan, megfordítható viszonyaként kering."⁵ Kopriva e csodás (szakralizált) hasonlatosság révén fejezi ki (Flusserhez hasonlóan) a megszokástól, a megszokottól való félelmét, hiszen a megszokás "úgy árasztja el az értékek rendszerét, mint egy sárfolyam, amely mindent elnyel"⁶. A Kopriva művészetére jellemző elbizonytalanítás, vizuális és nyelvi kötekedés, valamint a bizonyosság és a konvencionalitás elleni szüntelen támadás az említetteken kívül még két fontos dolgot jelez: művészete a művészi alkotás igazolása, illetve a társadalom aktív tagjaként tevékenykedő művész helykeresési kísérlete is. A bizonytalanságra, a mozgásra és a kölcsönösségre helyezett hangsúly által a művész talán egy kevésbé kivételezett pozícióba kerül, ugyanakkor egyre inkább nélkülözhetetlenné válik.

Michal Kolecek

1 Foucault, Michel: La Pensé du dehors, in: Dits et écrits 1954 – 1988 par Michel Foucault, Gallimard, 1994, tome I., p.
2 Derrida, Jacques: Différance, in: Marges de la philosophie, Les Éditions de Minuit, 1972, p. 3 Goodman, Nelson: Ways of Worldmaking. Hackett Publishing Company Inc., 1988
4 Petricek, Miroslav Jr.: Philosophy or Wisdom, in: catalogue to the exhibition Interior versus Exterior Worlds, SCCA-Slovakia, Bratislava, 1996
5 Foucault, Michel: Ez nem pipa, in: Kép – képiség, Athenaeum, 1993/1, 157.0.
6 Flusser, Vilém: Gewohnheit als asthetisches Kriterium schlechthin, in: European Photography, no 45/1991