A Deák Erika Galéria következő kiállításán a Berlinben élő Nadia Kaabi-Linke munkáiból válogat. Az alkotó első budapesti bemutatkozását a tavalyi Hamburger Bahnhofban megrendezett nagyszabású egyéni kiállítását követően rendezzük meg.
Nadia Kaabi-Linke idő- és helyspecifikus művészete konkrét eseményekből inspirálódik, kulturális és történelmi, társadalmi és politikai konstellációk mentén olvasható. Művei a művészet- és politikatörténetben jelen levő erőszak és a múlt törlésének rejtett nyomait ássák elő, azokat a jelenségeket világítják meg, amelyek a mai társadalmakban gyakran láthatatlanok maradnak. A művész alkotásaiban sokféle szimbólum és metafora jelenik meg, ezek szociálpszichológiai témákhoz kapcsolódnak: az észleléshez, az emlékezethez, valamint a földrajzilag és politikailag megkonstruált identitáshoz.
Nadia Kaabi-Linke életét a különféle világok közötti ingázás határozta meg, így műveiben gyakran foglalkozik a migráció és identitás témájával, feltárva a különböző helyeken élő emberek rejtett történetét. 2011-ben Flying Carpets installációjával keltett nemzetközi figyelmet: a fémhuzalokból álló, függesztett installáció a velencei bevándorló kereskedők törékeny létezéséről beszélt, akik gyakran gyorsan összecsomagolható szőnyegekre teszik ki az áruikat, hogy a hatóságok elől egy pillanat alatt menekülhessenek. A művet az 54. Velencei Biennálén mutatták be, ezt követően a New York-i Guggenheim meg is vásárolta, 2016-ban pedig kiállította.
Műveinek vizualitása a szépség és a nyers erő, a kifinomultság és a brutalitás között oszcillál, így a nézőt a félelem és a vonzás, a taszítás és a vágy egymásnak ellentmondó erőinek játékába vonja be. Munkáinak erejét adja, hogy bár a társadalmi és történelmi kérdéseket vizsgálnak, érzékenységük folytán mégis érzelmi reakciót váltanak ki a nézőből, a befogadást élményszerűvé és poétikussá teszik.
Nadia művészete széles spektrumon mozog, a festményektől az installációkon és szobrokon át egészen a videómunkákig. Gyakran nem szokványos anyagokból építi kompozícióit, vakolatból, hajszálból, drótokból vagy szögekből. Installációi gazdagon rétegzettek, a különböző anyagok és elemek egymás mellé helyezése, a fénnyel és árnyékkal való játéka a dolgok a mélyebb összefüggéseire mutat rá. Munkái gyakran modifikálják az általuk birtokba vett teret, kölcsönhatásba lépnek a fizikai környezetükkel, miközben az adott helyszín kulturális, történelmi és társadalmi kontextusára is reflektálnak.
Az Ascending Cycles című kiállításunkon szereplő műveket a rejtettség és megmutatás dinamikája mentén olvashatjuk, a művek felemelik a tekintetünket, kinyitják a szemünket, segítenek látni és érzékelni azokat a történeteket, amelyekre korábban vakok voltunk. A kiállított művek kohéziós ereje a taktilis szenzibilitás: bár egyaránt súlyos és nehéz üzeneteket hordoznak, érzékeny felületeik, finom megmunkáltságuk folytán segítik a látogatót, hogy közvetlenül, az érzékei mentén kapcsolódhasson a művek által feltárt kérdésekhez.
A Phoenix és a Full Scale: Exhibition Road egyaránt a második világháborús fizikai sebeket mutatja fel, a rendszerszintű rombolások értelmetlenségére és ambivalenciájára irányítják a figyelmet. Míg az előbbi a Friedrichswerder német temető pusztításáról szól, és az ott nyugvó háborús áldozatoknak állít emléket, addig az utóbbin az alig látható körvonalak azon bombák, gránátok és géppuskagolyók nyomait rögzítik, amelyek a második világháború alatt a londoni Kensingtonban található Exhibition Road-on okoztak hatalmas pusztítást.
Az Amina’s Tears és az Everything I Wanted to Tell You a női történetek láthatóságának hiányáról szólnak. Míg az előbbi a mashrabiya mögött élő nők érzelmi gazdagságát hangsúlyozza, addig az az alkotó az Everything I Wanted to Tell You című művön keresztül nagyszülei háborúban tapasztalt személyes történetére reflektál. Mindkét mű a hiányra mutat rá: a mashrabiya mögött élő nők tapasztalatai éppúgy hozzáférhetetlenek, mint ahogy az elmúlt generációk női történetei is kibeszéletlenül vesztek el.
A Mare Crisium – No Doze Exegesis II az emberi figyelem kimerítéséről és a kapitalizmus által megkövetelt folytonos ébrenlét kommentálja. Az Under Sea Heart Beats című háromcsatornás video az alkotó szívverésének és a víz hullámzásának összekapcsolódásából született. Ez a meditatív mű nem csak a víz életünkben betöltött jelentőségéről szól, de párhuzamot is von a tengerben pulzáló szívek és a tengeri ökológiától függő partmenti területeken élő emberek lüktetése között.
Kocsis Katica