…mi van ott? Minden bizonnyal a város, ez a folyton menekülő, sokszor idegen otthonunk – ami az idők végén mégiscsak szembe fog jönni velünk, ahogy arról az apokalipszis tudósít. És ahogy az írás végén ott áll a tökéletes város, antropológiai szempontból a végső közösség, úgy van ott a legelején a kert. És vele az első hasadás, nem csak ember és Isten, ember és ember, hanem ember és természet között is.
Mindák Gergely szobrairól sem tudni, hogy miről váltak le, tulajdonképpen micsodák, vagy hogy merről merre tartanak. A transzcendens egység szimbólumai, vagy arcukat a szebb jövő felé fordító bolygómentő szcenáriók makettjei, esetleg a pusztulás metarégészeti tablói? Ha a krízisek krízisétől nem is, a dialektikus eltévelyedéstől maguk az alkotások mentenek meg minket, ahogy feloldják a kertről és a városról, azaz a kezdetről és a végről való gondolkodásunk makacs polarizáltságát.