Fusz Mátyás legújabb művei egy, a festmény síkjától a gépi feldolgozáson át a térbeli formáig vezető folyamat eredményei. Kiindulópontját olyan festmények adják, amelyeken az anatómiai arányait megőrző emberi test organikus formáit szerkezetszerű jegyek törik meg. A vállak, a mellkas, a medence és a végtagok lekerekített felületeit síkok és élek tagolják, a testrészek találkozásai helyenként egy összeszerelt struktúra illesztéseire emlékeztetnek. Az így létrejövő mechanomorf testek felismerhetően emberiek maradnak, miközben formájukat már az a gesztus alakítja, amely az emberi testet egy gép számára is értelmezhetővé próbálja tenni, megfordítva ezzel az antropomorfizálás megszokott irányát.
A festmények a folyamat során magassági térképként, heightmapként szolgálnak CNC-gépek és 3D nyomtatók számára: a világos és sötét tónusok magassági értékekké alakulnak, a világosabb felületek a közelebbi, a sötétebbek a távolabbi pontokat jelölik, amelyek alapján domborműveket hoznak létre. Ugyanazok a tónusértékek, amelyek a festményen az alak megjelenését meghatározzák, a gépi feldolgozás során annak térbeli kiterjedését alakítják.
Fusz művészeti praxisában visszatérően olyan eljárásokat dolgoz ki, amelyeken keresztül magától értetődőnek tűnő, mégis közvetlenül nehezen hozzáférhető jelenségek válnak sajátos módon megragadhatóvá és ábrázolhatóvá. Az általa kialakított szabályok kijelölik a kereteket, de teret hagynak annak is, hogy módszerei saját lehetőségeik mentén alakuljanak tovább. Az emberi test, gépeknek végső soron spekulatív kísérlet, amely megkérdőjelezi az emberi perspektíva kizárólagosságát, és az embert más, nem emberi ágensekkel való viszonyaiban gondolja újra.