A kArtonban bemutatásra kerülő munkák fókuszában is az emberi kapcsolatok, a személyes kötődések, és azok különböző intenzitású fizikai vagy virtuális formái állnak. A művek olyan önvallomások, melyek magukban hordozzák a privát fotók leplezetlen egyszerűségének és őszinteségének nyomait, azonban a dokumentálás során érezhető koncentrált fegyelem és távolságtartás lehetőséget ad arra, hogy a művészek személyes élettapasztalataikon keresztül általános, közös emberi élményeket, érzéseket fogalmazzanak meg.
Somogyvári Gergely és Feszt Judit Csempelevél című munkája egy film-levél. A főszereplő a Brazíliából Portugáliába költözött Nober, aki 10 éve nem látott családjának filmkockákon keresztül meséli el lisszaboni történetét. Ahogy telnek az évek, a fiatalembernek egyre inkább nehezére esik kapcsolatba lépni Dél-Amerikában élő családtagjaival. Hiába határozza el, hogy egy azulejot (csempekép) készít édesanyjának, ennek az elküldését is egyre csak halogatja.
Esterházy Marcell 2005-ben készített filmjében (v.n.p V.2.0) egy családi ebéd alkalmával örökítette meg nagyapját. A kArtonban kiállított fotói is a közeli hozzátartozóról szólnak, de ezúttal nem fizikai valójában, hanem a lakásban hátrahagyott nyomok rögzítésével teszi jelen levővé a távollévő rokont. Az üres szobákban készített felvételeken a tárgyak és a bútorok falba rögzült körvonalai, és a dokumentáló emlékei idézik fel az egykori lakót.
Bartha Máté, nagymamája hétköznapjait kutatja és dokumentálja. A „terepmunka” során a hozzátartozó életkörülményeit úgy mutatja be, hogy közben a magányos ember kiszolgáltatottságát is érzékelteti. A fizikailag körülírható tér, a lakás különböző helyiségei, és az azokban elhelyezett tárgyak rendszere, személyes narráció terepévé alakul.
Csoszó Gabriella munkáihoz gyakran állnak modellt családtagjai. Ezúttal szüleit olyan pillanatokban örökítette meg, melyeknek intimitását és megható báját az évek során kialakult rutin sem fakította meg. A nyakkendőkötés koreográfiájának alapkritériuma, hogy a szerepek nem átruházhatóak. A családi feladatmegosztás nem jelent hierarchikus viszonyokat. A képkockákon végigkísérhető begyakorolt mozdulatok megnyugtató érzelmi biztonságot feltételeznek.
Orbán György legújabb fotó-sorozatának megvalósításához barátait és művész kollégáit kérte fel együttműködésre. Az interneten nagy népszerűségnek örvendő és egyre több regisztrált felhasználóval operáló társkereső oldalak „konfekció” szövegeit, érdekes verbális kísérleteit társította az ismerőseiről készített fotóportrékhoz. Mi hangsúlyosabb a „párválasztásnál”, a mellékelt kép vagy a pármondatos önjellemzés? Előítéletesek vagyunk-e akkor, amikor önkéntelenül is bizonyos jellemvonásokat társítunk adott szövegtípusok mellé? Mit árul el a kép annak készítőjérol, és mit mutat a szereplőjéről?