A 11 éve diplomázott művészre jellemző groteszk és önreflektív szemlélet többszörösen is megjelenik: a kiállítás alapkoncepciója, hogy kronologikusan felépített, reprezentatív bemutató helyett magát a retrospektivitás fogalmát teszi meg paródiájának tárgyává.
A sajátosan tagolt rendezés nem csak magát a kiállítóteret fogalmazza át, hanem nyitva hagyja vagy új összefüggésekbe helyezi az eddigi pálya egyes állomásait, rákérdezve a kortárs művészeti kánonképzés és az alkotói fejlődés érvényességére.
A laza szerkezetű hálót alkotó munkák a horror és a humor, a vallásosan infantilis nyelvezet és a romlás esztétikájának kapcsolatából teremtik meg a kiállított anyag kontextusát.
A kevésbé ismert vagy még be nem mutatott munkák által a jelen problémafelvetései szisztematikusan rávetítődnek a korábbi időszakok produktumaira: Győrffy nosztalgiától és pátosztól mentes visszaemlékezésének kulcsszava paradox módon inkább a felejtés.