Földesi Barnabás (1980) Pécsen tette magáévá a „par excellence” festészeti hagyományt, miközben a kezdetektől kívülről is figyelte, tanulmányozta és kommentálta azt. Fókuszában mindig is a festészet és a művészet mibenlétének kutatása állt, ennek megfelelően időről-időre konceptuális környezetbe ágyazva installálja absztrakt és figuratív képeit. Feliratai és szöveges munkái szintén a festő önmagára és a szakmára reflektáló teoretikus attitűdjének bizonyítékai.
Újabban az absztrakció különböző iskoláinak a szintetizálása foglalkoztatja. A friss anyagon érződik az a lázas érdeklődés, amit egyrészt az új médium – az akritálok – felfedezése, másrészt az évekig érlelt és sűrített leit-motívumok felnagyítása okoz.
Absztrakciója, mely gesztusokkal, rombolással és felülírásokkal építkezik, a „heftige malerei” terminussal ragadható meg első ránézésre. A fokozott koloritú és váratlan fordulatokkal zsúfolt képek egy született expresszionistát mutatnak ugyan, a képek mégis több szálon kötődnek a hagyományhoz, előképekhez, melyekből nagy szabadsággal és asszociációs bátorsággal merít a festő. Már a címek is, mint pl. Hard-edge extrákkal, vagy Az absztrakt expresszionizmus szöveggyűjteménye is arra utalnak, hogy Földesi a több mint százéves nonfigurativitást kutatható és egyúttal tovább mélyíthető művészettörténeti paradigmaként kezeli. Az idézetek és utalások így nem a parafrázist szolgálják, hanem személyes stílusának integráns részei.
A pop-artos színvilágú absztrakt motívumok számokkal, betűkkel és karaktertöredékekkel egészülnek ki, melyek eredeti jelentésüket elveszítve új értelmezési lehetőségeket kínálnak. A képek kompozíciójának hátterében ugyanakkor felsejlik a tájképszerűség is, ahol a festő korábbi periódusában készített barokk tájkép-parafrázisok anyagkezelési változatossága, a formai elemek bonyolult tagoltsága, a súlyos és levegős színek keretbe foglalása kézjegyként köszön vissza.