Az új expresszionisták tagjainak tevékenységét az állam ugyanis inkább fiatalos hóbortnak tartotta, mintsem a rendszerre veszélyesnek. Hogy mennyire tévedtek, azt megmutatta az idő. Az új expresszivitás a politikai diktatúrával való szembehelyezkedésből és a társadalmi tehetetlenségből táplálkozott, egyúttal pedig aktív kritikája volt az érzelem- és ideológiamentes, akadémikusan semmilyen művészetnek.
Képviselői szívesen nyúltak személyes, időnként kifejezetten intim témákhoz, miközben kockázatos, a hatalomnak nem tetsző politikai nézeteket hangoztattak, és az emberhez méltó élet szükségét hirdették. Így építettek konkrét alternatívát a hivatalos művészeti szcénával szemben.