Idősebb Gazsi Zoltán (1928-1978), ifjabb Gazsi Zoltán operátor barátom édesapja 1956-ban az utcákat járta, és fényképezett. Ugyanazokat a helyeket járta végig, amiket én, 15 évesen. Egy Leica fényképezőgéppel, ravasz módon készítette a felvételeket: felesége a testével fedezte az exponálást. Ő férje halála után a képeket fehérneműs szekrényében rejtette el, egy akkoriban használt Forte dobozkában. Ötven év után most kerültek elő ezek, soha senki nem láthatta még őket. Igazán szíven talált, hogy ugyanazt láthattam viszont, ami nekem is személyes élményem volt. A sorozat több mint 100 darabból áll, ennyi helyen én nem is jártam. Azokat a képeket választottam ki, amelyek olyan helyeket ábrázolnak, ahol én is biztosan megfordultam. Erre építettem a műegyüttest.
A Budapest szétlövetését ábrázoló, kálváriára emlékeztető stációkat monumentális méretben szerettem
volna Budapest közönségének köztéren bemutatni. Ehelyett azonban úgy döntöttem, hogy az apró képeket
70x100x5 cm-es színes festményekké nagyítom, melyek pszeudo márványsztélékként jelennek meg. Technikájuk: feszített vászon, olaj, lakk.
A kiállítás a Nemzeti Galériában bemutatott anyagnak egy szűkebb változata. Akusztikailag a tárlatot Víg Mihály hangkörnyezete egészíti ki, melyet korabeli slágerekből remixelt. A dalokat Darvas Ferenc zeneszerző barátom gyűjtötte össze és zongorázta le e célból.
Pauer Gyula
