Miután Bukta Imre 1998-ban visszaköltözött szülőfalujába, Mezőszemerére, érdeklődése fokozatosan a festészet felé fordult. Ezeken a művein egyfajta stílusbeli klasszicizálódás figyelhető meg: témái egyre inkább közelítenek hagyományos festészeti műfajokhoz, mint az életkép, az enteriőrkép, a portré és a tájkép. A „buktás” felületkitöltő motívumok (pettyezés, rovátkolás, hálóminta, stb.) dekorativitása felerősödik és a kompozíciótól független életre kel.
2011-ben nagyméretű, papíralapú képekkel lépett a nyilvánosság elé, melyek egyrészt a 80-as években alkalmazott „szálkázásos” mezőinek, másrészt a 90-es évek finomabb felületkezelésű munkáinak szintézisét hozták el. A sorozat darabjai a nehéz olajak helyett a pasztellek világát öltik magukra, de Bukta annyira tobzódik az eszközökben – tus, grafit, tempera, akvarell, szén – , hogy a művek távolról kollázsszerűnek tűnnek illetve a szintén általa korábban alkalmazott applikációk világát idézik.
A sorozattal a művész tovább építi az általa konzekvens hűséggel és következetességgel bemutatott vidéki tájat és egyben kiutat is kínál a szemlélőnek; neki ugyanis sikerült ebben a kietlen pusztában olyan műhelyt, hangulatot, családot, baráti társaságot teremteni, amiben bárki otthon érezheti magát.
Bukta Imre kiállítása
2012. október 30. – december 8.