Búra

A Hermina Alkotócsoport bemutatkozó tematikus kiállítása

2017. november 8. – 2018. január 7.
MegnyitóOpening: 2017. november 7. 17:00
MegnyitjaRemarks by: Peternák Miklós
KurátorCurator: Csábi Ádám
A 2015 tavasza óta működő közösséget zeneszerzők és képzőművészek alkotják. Katona Kálmán alapötlete volt, hogy egy művészetekkel foglalkozó, többorientációjú helyet hozzon létre az általa kialakított galériában. A galéria 2017 júniusáig üzemelt, ekkorra kiderült, hogy a csoport már inkubátor nélkül is képes önálló életre. Hogy különböző művészeti irányok találkoznak, direktnek, esetenként erőltetettnek tűnhet, és kezdetben talán az is volt. Idővel – egymás megismerésével, nyitottsággal – elmosódtak a határok, és a tagok már önmaguktól keresik a közös alkotás lehetőségét; ha szükségesnek érzik, reflektálnak egymásra. Ez a kapcsolat inspirációval, újfajta gondolkodásmóddal látja el a tagokat, és a nézők, hallgatók is egy komplexebb élménnyel lesznek gazdagabbak.

Búra: mesterséges eszköz, amely kettéválasztja a teret egy belső és egy külső részre; elhatárol. Elsőre negatív benyomást kelt: Sylvia Plath Az üvegbura című (1963) regénye egy fiatal lány elzárkózását mutatja be, tragikus végkimenetellel. Belső világunkban a depresszió sokszor erősebb, mint a pozitív gondolat. A Stephen King 2009-es regénye alapján készült A Búra alatt című sci-fi drámasorozat egy város elszigetelődését, az ott kialakult paranoiát, új szabályok létrejöttét szemlélteti. A búra ugyanakkor védelmet is jelenthet: megvédi ételünket, műtárgyainkat a külső hatásokkal szemben. A Szépség és a Szörnyeteg című mesében és A kis hercegben szintén a védelem szerepét látja el. Óvja, és eleganciát kölcsönöz a „fény hordozójának”, az izzónak: lámpává varázsolja. Búra alatt nő ki, és nevelkedik sok palánta, új létezőt hozva létre.

A kiállításban egy ez idáig búra alatt nevelkedett csoport mutatja be fejlődését és témában érlelt gyümölcseit.

Kiállító művészek: Balogh Máté, Ádám Zsófia, Bolcsó Bálint, Antalaci, Nagy Zsófia, Gryllus Samu – Kertész Krisztián, Horváth Balázs, Gosztola Kitti, Kedves Csanád, Szabó Ferenc János, Lakatos Áron, Muntag Lőrinc, Rubik Ernő Zoltán, Peternák Anna, Sándor László, Peternák Zsigmond, Szigeti Máté, Piros Boróka, Tornyai Péter, Tillmann Hanna, Nádas Eszter, Váczi Dániel