C.e.z.ú.r.a.

Tibor Zsolt kiállításán a rajz jelenkori értelmezése a cél, munkaeszköze az akril és olajfestéktől a ragasztószalagon át a hétköznapi talált tárgyakon keresztül a vetített képekig terjed, de mindenekelőtt a ceruza, mint kitüntetett rajzi eszköz játssza a fő szerepet.

Olyannyira, hogy a játékos, humoros anagrammába rejtett kiállítási cím is többek között ezt tükrözi, az oly jellemző egyéb jelentésrétegek mellett. A ceruza segítségével készíti a kicsiny A4-es – a műszaki tudományok területéről kölcsönzött – milliméterpapír alapú rajzait.

Az eszköz belsejében megbúvó grafitrudat használja egyedi technikájú papír- indigói-műveihez is. A klasszikus rajzoknál is használt eszköztárral felvértezve indul el és keresi a helyzetet a papíron, avagy a kiállítótér falán, hogy létrehozzon egy „munkát”, amely korántsem a klasszikus, hanem annál inkább a jelen valóságunk mentén építkező észlelés és vizsgálódás eredménye.

Folyamatos építő munkája során olykor rombol, hogy egy újabb kísérletnek biztosítson helyet. A művészetben a rombolás a dekonstrukció képessége, a fegyelem és az önfegyelem eszköze is lehet. A legenda szerint Courbet az Ornansi temetés műtermi bemutatásánál a következőket mondta „ha kell letörlöm és ugyanígy újrafestem”.

A művész ezen döntése az önfegyelmen túl a magabiztos technikai tudásról is árulkodik, amely nem csak az eszközhasználatra terjed ki, hanem a mű feletti szellemi uralmat is mutatja. Tibor Zsolt képes az önreprodukcióra, de fegyelmével lázad is ellene, amely leginkább a rutin „mint az önreprodukció kliséje- elleni fellépésében, lázadásában fedezhető fel.

A magabiztos rajztudás birtokában készülő művek részletei a közvetlen papírra, vagy a falra rajzoláson túl, közvetítő – olykor akadályoztató – papír-indigók, sablonok, (vonalzók) mérőeszközök segítségével kerülnek fel. Vonalai, motívumainak részletei időnként túlnyúlnak a hordozó határain, és folytatják képépítő szerepüket a falon.

Az így létrejövő konstrukció formailag gyakran igazodik az épület, környezet struktúrájához. Máskor pedig a mű környezete a formai kötődésen túl a gondolat, a művészeti idea játékos társává válik. Az ezúton létrejövő helyspecifikus művek addig épülnek, míg a kiállítótér részletét vagy akár teljes egészét nem vonják be létezésük felületeként, és egy organikus installációt nem alkotnak.

A nagy és kisméretű helyhez kötött, vagy műteremben készült műveinek olvasata során egyaránt használható az egyetemes műértelmezési folyamat, de a többrétegű párhuzamos „történetek” feltárásánál alkalmaznunk kell napjaink kommunikációs nyelvét is, melyet az internetes böngészők világán nevelkedve sajátítottunk el. Munkája ugyanúgy dolgoz fel hétköznapi ikonokat, mint kevésbé ismert, már-már elfelejtett motívumokat.