„Sem itt, sem ott: a melankólia a kettő közötti repedésből támad életre. Sötét folt a mindenkori civilizáció testén.”
(Földényi F. László: A melankólia dicsérete)
Mintha egy hosszú álom fázisain mennénk keresztül. Utazunk, és ki tudja hová. Villanások. Kísértés, hogy oda nézzünk, ahová nem lehet. Vakfolt.
Gondolatok a koporsóban. Az elmúlás prizmáján megtörni az életünket, és megnézni, mi is zajlik bennünk éppen. Napló. Társkeresés – szellemi és anyagi síkon. Kitépett lapok, idegenség a saját bőrünkben.
Az elhagyott sírkövekben adva van valami melankolikus. Et in Arcadia ego. Öröklét? Töredékek. Gondozásba vett kôhalom, megtisztított memento.
Redukált mozgástér: tinta, papír. Vetületek. Az érzékelés határai. Még a legsötétebb szobában lévô tárgyaknak is van árnyéka. Keretbe zárt energia.
A mérhetetlen méregetése. Versek. Az elrejtés és kiemelés itt egyazon gesztus. Összekötni a pontokat. Mi történik, ha feltesszük a legfontosabb kérdést? Mítoszok után tovább, bele a sötétbe.
Ferenc Réka