Csodálatos történet?

A kiállítás a magyar avantgárd két kevésbé ismert alakja, Újvári Erzsi és Barta Sándor életművén keresztül vizsgálja a művészet és társadalom kapcsolatát, az első világháború kitörésétől a harmincas évek végéig tartó időszakban. Személyükben olyan alkotókat ismerhetünk meg, akik a fikciót és a valóságot, az utópiát és a politikát, a művészetet és az életmódot átjárható területekként képzelték el.

Kassák húga, Újvári Erzsi kamaszkora óta publikált bátyja folyóiratában, a Mában. Későbbi férje, Barta Sándor a Galilei Kör tagjaként csatlakozott az aktivistákhoz a tízes években. A „maistákkal” heves vitát folytató fiatalember később a lap belső munkatársa lett. A pár költői pályája és személyes kapcsolata is ezekben az években indult, 1919-ben házasodtak össze.

Barta alakja az elmúlt évtizedekben homályba veszett, legjelentősebb versei, az Idő kristálya: Moszkva vagy Az őrültek első összejövetele a szemetesládában azonban a magyar expresszionizmus és dada figyelemreméltó darabjai, melyek időről időre felkeltik az irodalomtörténészek érdeklődését. Újvárira, mint az avantgárd költészet kevés női szereplőinek egyikére pedig újabban a háború alatt a hátországban küzdő nőknek hangot adó Prózái miatt figyeltek fel a szakemberek.

A kiállítás címében megidézett „csodálatos” történet Barta jellegzetes, utópisztikus riportregényére utal, a kérdőjel pedig arra a mára nehezen kibogozható viszonyrendszerre vonatkozik, amelyben szövegeik megszülettek. A kiállítás azt vizsgálja, hogy Újvári és Barta életét és műveiket hogyan befolyásolták és alakították a korabeli művészeti és politikai gyakorlatok; szépirodalom és utópia; a művészeti és a társadalmi szerepfelfogások; a költői hang és az intézményrendszerben betölthető szereplehetőségek problematikája.

Az egykori szemfedélgyári munkás, Újvári Erzsi példáján keresztül olyan kérdésekre is keressük a választ, hogy milyen volt a munkásosztálybeliek társadalmi mobilitása? Egy erősen hierarchikus társadalomban hogyan tudott a munkás származású alkotó sajtónyilvánosságot kapni?

De az is felvetődik, hogy vajon a hagyományosan férfias, forradalmi tematikájú versek miként hatnak, ha megjelenik bennük a nők és a gyerekek nézőpontja? Vagy, egy másik kulturális összefüggést vizsgálva: milyen fórumokon és szerepekben juthattak szóhoz a nők az avantgárdban? És miért tudunk még ma is keveset az aktivitásukról?

Mindez azért érdekes, mert a magyar avantgárd szereplőinek a művei erősen függtek azoktól a politikai és társadalmi eseményektől is, amelyek nemcsak a művészet körét érintették az első világháború utáni évtizedekben, hanem a művészek életútját is.

Az emigráció alatt a húszas években a Ma folyóirat szellemisége és koncepciója teljesen megváltozott, a folyóirat gárdája Bécsben lényegében széthullott. Elképzeléseik a művészet szerepéről egyre inkább eltértek egymástól, ami hamarosan szakításhoz vezetett köztük. A kiválást követően Barta és Újvári saját lapokat alapítottak, majd a Szovjetunióba költöztek, és ez nemcsak további művészi pályájukat, de személyes sorsukat is megpecsételte.

A kiállítás a művészpár közelmúltban megvásárolt hagyatéka, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kassák Múzeum gyűjteményében őrzött dokumentumok segítségével ad támpontokat ennek az elsüllyedt világnak és kettejük sorsának a megértéséhez.