D vitamin

A Tobe Galéria negyedik alkalommal szervezi meg közös kiállítását a MOME Fotográfia szakkal, mely az előző együttműködések folytatásaként a D vitamin nevet kapta. A közös tárlat során a hallgatók az egyetem falain kívül szerezhetnek szakmai tapasztalatokat a kereskedelmi galériák világában, a nagyközönség számára pedig lehetőség nyílik felfedezni és megismerni már most a fiatal tehetségeket. A kiállítás grafikai arculatát Nina Pejovic (MOME tervezőgrafika MA1) tervezte.

Deák Dorottyát a különböző mediális átjárás-problémák érdeklik; a hibriditás lehetőségei, ami megjelenik a festészet, a rajz, a szöveg fotográfiába való beemelésének gesztusában. Ezzel párhuzamosan a fotókönyv médiumának formai és tartalmi világa foglalkoztatta az utóbbi évben, amiben az egyedi képeket felülírva, a képek között és a képek (szövegek) együttese mentén kialakuló jelentéstartalom vizsgálatára fókuszál.

Az én menedékei cím adja a fogalmi keretét a bemutatásra kerülő, de még épülő munkának, ami az átjárásokkal, a megjelenés és eltűnés módjaival, az ‘én’ létezési stratégiáival foglalkozik. Fotográfiailag olyan szerves struktúrákat rögzít ezeken az alkotásokon, amelyek védhetnek, elrejthetnek vagy menedéket nyújthatnak egy megnyilvánuló jelenlétnek. A rajzolás intimitásával és a kollázzsal játszva, a nagyformátumú fotográfia pontosságát kihasználva a részletek és a tér megjelenítésére, a valóság és a fikció ‘én’-képző, folyamatosan módosuló határállapotaira is reflektál ez az új sorozat. A kiállításon Záradék/Close című (2024) fotókönyve is megjelenik, mely a magány, az elidegenedés és ezek ellentéte, a valahova tartozás és a kapcsolódás témáira reflektál.

Szabó Márk Péter alkotásaiban a társadalmilag és szociálisan érzékeny témák iránti érdeklődés ötvöződik az esztétikai gondolkodással. A fotográfiára nem pusztán képrögzítő eszközként tekint, hanem mint gondolkodási módszerre – egy olyan médiumra, amelyen keresztül kérdéseket lehet feltenni és összefüggéseket vizsgálni. Az utóbbi időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kap számára a divat vizuális nyelve és annak reprezentációja, különösen annak lehetőségei, hogy hogyan lehet mindezt multimediális és kísérleti eszközökkel újragondolni.

A világ közepe című sorozata egy Erasmus-félév alatt készült Hongkongban. Ez idő alatt több szárazföldi kínai barátja lett, akik személyes történeteiken keresztül betekintést nyújtottak egy számára ismeretlen, sokszor groteszk valóságba. Megismerte, hogy milyen körülmények között nőttek fel: intézményesített kontroll, mindent átszövő propaganda és az emberek nyomtalan eltűnésének normalizálódása. A sorozat ezen élmények lírai dokumentációja, amely személyes elbeszélések alapján próbál képet adni erről a zárt és nyomasztó világról.

Szekeres Laura Virág munkáiban szüléstörténeteket, illetve a női testhez, testi érzékeléshez és autonómiához kapcsolódó kérdéseket vizsgál. Művészetét személyes történetek, tapasztalatok és testi élmények inspirálják. Munkáit saját kötésű fotókönyvekbe rendezi. Saját kíváncsiságát követve fotózza a szüléseket, még sosem szült szemszögből. A folyamat fizikai és érzelmi intenzitását örökíti meg és saját vágyaihoz és félelmeihez közelít a munkán keresztül. Absztrakt módon jeleníti meg a termékenység gondolatát, a menstruáció érzetét, valamint a ciklus különböző fázisainak jellegét, színhőmérsékletét. A szülési képek az otthonszülést mutatják be – a női test autonómiájának egy lehetséges formáját, amely élesen szemben áll a szülés medikalizált, intézményesített gyakorlatával. Az Allowing Myself to Be című sorozat képeiből magánkiadású könyv is megjelent, mely a kiállításon is bemutatásra kerül. Ez a formátum lehetőséget ad arra, hogy a néző fizikailag is kapcsolatba kerüljön a műtárggyal, és mélyebb viszonyt alakítson ki vele.

Tóth-Heyn Áron Budapesten és Párizsban élő alkotó. A fotográfia alkalmazása során különböző médiumok bevonásával rétegzett művek létrehozására törekszik, melyeken keresztül a humán tapasztalást vizsgálja.  A De rerum natura című első könyve – mely a természetes és a mesterséges közti porózus határvonalat kutatja – adja a bemutatott anyag központi elemét. Azt sugallja, hogy talán mi magunk is csupán egy természeti erő vagyunk, amely által az anyag új formákat ölt ebben a végtelen kontinuumban. Michelangelo Pistoletto Harmadik Paradicsom című művét idézve a kötet nyomok gyűjteményét kínálja – egy vizuális meditációt az antropocénről és a láthatatlan szálról, amely mindent összeköt.

Vágó Zsófia alkotói folyamata során egyaránt alkalmaz experimentális, analóg és digitális technikát. Témaválasztásai jellemzően személyes indíttatásúak. Sorozataiban gyakran családi, valamint mentális és társadalmi problémákat dolgoz fel. Fényképeit az emberközpontú megközelítés és különböző megrendezett kompozíciók használata jellemzi. A bemutatásra szánt Blue Appetite című sorozata középpontjában az anorexiával való személyes küzdelme áll. A Point of View felvetésre reagálva egy ex-anorexiás nézőpontot dolgozott fel, amely nemcsak az éhség testi vonatkozásait, de a vágy, a libidó és az élvezet képességének eltűnését is vizsgálja. Az evészavarban gyakran tapasztalható szexuális érdektelenség és testidegenség állapota ebben a sorozatban szervesen kapcsolódik az éhség esztétizált, ugyanakkor üres kékségéhez. A projekt 2024 májusában készült; az idő múlásával a kenyérre hívott képek megrepedeztek, és már szinte felismerhetetlenné váltak. Ezzel a mulandósággal együtt jelenik meg a gyógyulás lehetősége is: a sorozat nem csupán dokumentál, hanem átmenetet is jelez, egy olyan állapot felé, ahol a test már nem az önbüntetés tárgya, hanem az öngondoskodás és elfogadás terepe lehet.