Der Zauberlehrling

Goethe versében a varázslótanonc elveszíti az uralmat a tárgyak felett, elfelejti a megfelelő varázsigét, végül kétségbeesetten hívja segítségül a mestert.

A képek műtermi hulladékokból, legfőképpen (nem festészeti) műtárgyak készültekor létrejövő anyagmaradékokból, összeállított kompozíciók. Az alkotás folyamata közben kiszámíthatatlan eredmény keletkezik, ezért a „mester” tudása szükséges a rendteremtéshez. Esetemben ez a „mesteri beavatkozás” a kompozíció finom hangolását, a fények és árnyékok hangolását jelenti.

A megfelelő varázsszó amivel rendet lehet teremteni, a cím.

A festmény ennek a párhuzamos világnak vetülete.

A képek olyan vizuális narratívák, amik ismerősek, de inkább fordított „Déja vu” élményként működnek. Még nem láttam, de nagyon ismerős. Ahol látjuk, hogy mi történik a képen, de nem érthetjük pontosan, mert a nyelvét nem tudjuk megfejteni. A cél egy olyan vizuális/párhuzamos univerzum létrehozása, amin belül sok változatos, egymástól eltérő dolog megtörténhet, de a nyelv logikája és elemei azonosak.

A nyelv azaz a „varázsigék” elemei a hulladék/maradék anyagok, amik az eredeti tárgy térfogatának részét alkották, miután szükségtelenné váltak, a tárgy negatívjának a szimbólumai lettek.

A nyelv logikája, azaz a „varázsigék” alkalmazásának módja maga az alkotói munkamódszer.