DNM 2022

Debreceni Nemzetközi Művésztelep

2022. július 24. – augusztus 3.
MegnyitóOpening: 2022. július 23. 15:00

Mi a művészet ideje? E kérdés köré szerveződik a 2006 óta működő Debreceni Nemzetközi Művésztelep idei programsorozata. A DNM úgy helyezi a hazai és nemzetközi művészek együttműködését és -gondolkodását, a közös(ségi) alkotótevékenységet előtérbe, hogy egyúttal a szélesebb közönség számára is betekintést nyújt a tematikusan szerveződő szakmai munkába.

A kéthetes tábor során a felkért alkotók és előadók többek közt olyan kérdésekre keresik a válaszokat, mint hogy mik a művészet lehetséges temporális vonatkozásai, mit jelent a művészet, az alkotófolyamat és a műtárgy időnek való kitettsége, mit tekinthetünk egy-egy artefaktum anyagi értelemben vett élettartamának, vagy hogy az időbeliséggel eleve rendelkező alkotás hogyan képes reflektálni az idő múlására, illetve hogyan az időben is változó befogadói és értelmezői stratégiák a műalkotásokra.

A művésztelep ingyenesen látogatható programjai:

07/23 szombat – Bevezető előadások / 1. nap
15:00-16:00 – Horányi Attila: Művészeti idők
16:00-17:00 – Valuch Tibor: Múlt idő – jelen idő. Az idő, a történelem és az életünk
17:00-18:00 – Andrási Gábor: Időgazdálkodók

07/24 vasárnap – Bevezető előadások / 2. nap

15:00-16:00 – Áfra János: Kibetűzhetetlen korok, megszólaló képek – Az időkezelés poétikája
16:00-17:00 – Gőgös Ágota DLA és Kovács Krisztián: Vissza a jövőbe – Technológiai fejlesztések a restaurálás szolgálatában restaurátorok / Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria – Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ
17:00-18:00 – Faa Balázs: Az emberek ideje

07/25 hétfő
17:00-19:00 – Tóth Kinga, Várhelyi Judit művészprezentációi

07/26 kedd
17:00-19:00 – Ladányi-Tóth Miklós, Donka Péter művészprezentációi

07/27 szerda
17:00-19:00 – Birkás Mona, Farkas Dénes művészprezentációi

07/28 csütörtök
17:00-19:00 – Bilák Krisztina, Csontó Lajos művészprezentációi

07/29 péntek
17:00-19:00 – Benczúr Emese, Csörgő Attila művészprezentációi

21:00 – Kertmozi (Vissza a jövőbe, 1985., Vígjáték/Sci-fi, 1 ó 56 p) – a jegyek elővételben már elkeltek, ha az időjárás megengedi, a helyszínen lehet még vásárolni jegyet. A többi program mindenki számára ingyenesen látogatható előzetes regisztráció nélkül.

07/30 szombat
MODEM-programnap

(online jegyvásárlás hamarosan)
17:00-18:30 – Fehér Dávid kurátori tárlatvezetése Lakner László: Alter ego c. kiállításán
19:00-20:30 – borkostoló a Borháló közreműködésével
21:00-23:00 – Fűszer&Csemege VJ

07/31 vasárnap
17:00-19:00 – Koronczi Endre, Süli-Zakar Szabolcs művészprezentációi