Eau de Couleurs

Egészen a XIX. század hajnaláig élt az az elképzelés, miszerint a parfümök komoly hatással bírnak a létfontosságú élettani funkciókra, azaz az illatokból létrehozott folyadékok nem pusztán a test szépítésére szolgálhatnak. Ovidius egyes műveiben a parfüm varázsitalként jelenik meg, bizonyos mítoszok és legendák pedig az ősi parfümöket a vérrel egyenértékű fontossággal ruházták fel. Eszerint a legváltozatosabb elemekből alkotott parfümök az emberi test mélyére hatolva, a lét legbensőbb bugyráig eljuttatták azon (gyógy)hatásukat, melyeket nekik tulajdonítottak.

Mára a kémia és a szintetikus molekulák forradalma révén a parfüm végérvényesen eltávolodott a szoros kötelékeitől, melyek az állati és emberi testhez fűzték, ám még mindig igen élénknek mondható az e világot övező „misztikum”, elsősorban az illatok lelki és érzelmi „hatása” körül. Lévén a szaglás főbb központi érzékelői az agyban a hosszú távú memóriáért felelős rész mellett helyezkednek el, emellett a szaglás az egyik legelőször kifejlődő képességünk, nem csoda, ha az illat erőteljes hatalommal bír az ember felett – a kedves emlékek felidézésének segítőjétől kezdve a tökéletesen manipulatív eszközzé váláson át számos arca létezik.

A parfümök és illatok rendkívül komplex, sokrétű univerzumának feltárására vállalkozik a Várfok Galéria következő csoportos kiállítása, mely a parfüm képzőművészeti, pontosabban vizuális kibontakoztatását kísérli meg egy meghatározott gondolatmenetet alapul véve. Az Eau de Couleurs koncepciójának kidolgozásában Zólyomi Zsolt parfümőr működött együtt a Galériával, készítette fel a képzőművészeket, segítve tájékozódásukat.

A kiállításra felkért festők és szobrászok számára rendhagyó kontextust nyújtott e kiállítás koncepciója, ugyanis a vizualitás mellett “olfaktív”, azaz illatos tényezők is szerepet játszottak, a két terület szokatlan fúzióját elősegítve.

Lényeges pontja a tárlatnak, hogy a parfüm és az illat szavak használatát leginkább az említett fogalmak eredeti, hagyományos értelmében, illetve valódi jellemzőit veszi alapul. Ehhez adódik egy további „esszenciális tulajdonság”, mégpedig a mulandóságé, hiszen az illat, a parfüm egyik lételeme az elmúlás, reakciója az idővel elkerülhetetlen, folyamatos változást is előidézve egyúttal.

Az elmúlás az emberi gondolkodást egyik leginkább foglalkoztató fogalom, így végtelen mennyiségű előképhez vezet el képzőművészeti téren, évszázadokra visszamenően. Absztrakt fogalmakkal zsonglőrködik gyakran a parfümök művészete is – íme egy pont a több közül, melyen e két terület, a parfümé és a képzőművészeté találkozik.

Zólyomi Zsolt parfümőr e gondolatmenet illusztrálására, pontosabban az elmúlás témakörének allegóriájaként határozott meg egy illatcsaládot, azon belül is kifejezetten egy olyan parfümöt, amelynek a kifejlesztésében részt vett, így szolgáltatva – további verbális útmutatással – olfaktív „alapanyagot” a művészek számára.

Az említett illat, a P. Frapin et Cie cég által életre hívott Frapin 1697, olfaktív élménnyel gazdagította a folyamatot ugyan, ám inkább tekinthető „kitapintható allegóriának” a parfüméria láthatatlan és megfoghatatlan világához vezető úton, mint konkrét inspirációs forrásnak.

A kiállításon résztvevő képzőművészek – Győrffy László (1976), Herman Levente (1976), Hollós Ádám (1984), Jahoda Réka (1985), Keresztesi Botond (1987), Németh Marcell (1982), Pelcz Benjámin (1988), Podmaniczky Ágnes (1983), Szántó István (1978), Tóth Márton Emil (1988) – kifejezetten szubjektív impulzusokat öntenek formába a kiállításra, az illat manipulatív hatalmát, a természetes folyamatok által megfoghatóvá váló mulandóságot, emlékőrző esszenciáját vagy épp az illat komplex illanékonyságát előtérbe helyezve.

Materiális szempontból nézve az anyaghasználat a hagyományos olajtól kezdve a viaszon, a szórt akrilon, a folyékonyságot idéző akvarellen, a rozsdát képző folyadékon vagy interaktív, illetve szőrös felületeken át összesen tíz, egymástól gyökeresen különböző interpretációs lehetőséget nyújt a befogadó számára.