Egy énekkart keresek, ahol még énekelnek és egy mosodát, ahol még mosnak

Gerber Pál pályája a kései nyolcvanas években, a „gulyáskommunizmus” utolsó időszakában indult. A tatabányai gyermekkor, a munkásváros miliője erős nyomot hagyott a később Budapestre költöző Gerberben. A Kádár-kor ismert és megmosolygott vagy éppen hidegrázást kiváltó szlogenjei, tárgykultúrája, színvilága, ismerős szürkesége, gondolattársításai, tárgyegyüttesei térnek vissza munkáiban.

A kilencvenes években az új gazdasági, politikai berendezkedés fordulatot hozott a fiatal festő művészetében is, amely azonban megőrizte alapvető jegyeit, mindenekelőtt a folyamatos párbeszédet a környező világgal, a magas- és a tömegkultúra látható és láthatatlan rétegeivel. Pontosan megfogalmazott motívumaival – legyen az kiemelt szövegrészlet, talált apróhirdetés vagy képi elem – talányos történelmi és kultúrtörténeti utalásokat, váratlan asszociációs kapcsolatokat jelenít meg.

Gerber Pál retrospektív kiállítása a Ludwig Múzeum egyéni életműveket bemutató sorozatának következő állomása. A rendszerváltás évében, 1989-ben megrendezett és azóta legendássá vált Kék Acél című kiállításon bemutatott művektől indulva a kiállítás képzeletbeli ívet ír le, Gerber közel huszonöt éves pályafutását bemutatva.

Műfajilag is igen sokoldalú életműről van szó, és ezt a sokrétűséget a kiállítás nem a kézenfekvő kronologikus rendben kívánja bemutatni, hanem az egymás mellé helyezéssel értelmezi a kiállított műveket, dialógust igyekszik létrehozni Gerber munkásságán belül, az egyes művek között is. Bár Gerber munkáit számos kiállításon láthattuk az elmúlt években, ez a sokoldalú párbeszéd eddig nem valósulhatott meg.

A legfrisebb munkák, köztük a Törvény szerint sorozat (2010), Az Igazság szabaddá tesz (2010) vagy a Por a modernizmuson (2010) mellett ismét láthatók lesznek korábbi installációi, a Remény szakmunkában (1994), és a Magyarországon először kiállított Én nem szeretem a pesszimizmust (1992) című munka.

Bekerültek a válogatásba a művészet világát, színtereit és szereplőit, trendjeit, működési mechanizmusait kommentáló munkái (A művészet súlya – A művészet felemel, 2010; Árképek, 2008; vagy a Kreatív művész aki saját autonóm formanyelvének megteremtésén fáradozik, 1991/2010), és az explicitebb politikai vagy társadalomkritikai tartalmú művek (Okker zászló, 2005; Olajfolt – Kis ország vagyunk, 1992, Önkritika nélkül élni, 2006/2010).

Gerber láthatóvá teszi a bennünket körülvevő hétköznapi világ banális, ki nem mondott, lappangó elfojtásait, keserédes igazságait is (Női táska szakadt gyöngysorral, 2003; Gabi rövid története, 2005/2010; Csillárba akadt tárgy, 1998).