Egy műkritikus leleplezése

A 20. századi vérzivataros magyar történelem, a maga 180 fokos ideológiai fordulataival túl sok érzékeny és tehetséges szellem életművét tette láthatatlanná. Közülük való Bojár Iván, aki se teoretikusként, se művészként nem kapta meg a neki járó elismerést eddig.

Újlipótvárosi értelmiségi család sarjaként – atyai kívánságra – érettségi után közgazdaságtant hallgatott, de a történelem közbeszólt: alig tudott megszökni a munkaszolgálat során rá váró halál elől. A második világháború végéig bujkált Veér István álnéven, majd 1945-ben végre elkezdhette művészettörténeti tanulmányait a bölcsészkaron a szakma két világháború közötti fő tekintélye, Gerevich Tibor pártfogoltjaként, de doktori értekezését már nem fejezhette be a kommunista kultúrpolitikai fordulatot követően.

Bojárt nemcsak az elmélet érdekelte, zenei tanulmányokat folytatott a Konzervatóriumban, miközben a család erős képzőművészeti irányultsága miatt kiválóan megtanult rajzolni és festeni. Etalonját a modern franciás igazodású Európai Iskola jelentette. A sötét 50-es években se művészettörténészként, se képzőművészként nem találhatta meg a helyét, így régészeti ásatásokon dolgozott segédmunkásként, majd vidéki színházakban talált állást díszlettervezőként. A 60-as években az Iparművészeti Főiskola díszlettervezői szakán, illetve a Népművelési Intézetben tanított, a későbbiekben művészeti szerkesztőként és műkritikusként vált ismertté.

Rieder Gábor