Azt kell mondjam, Csurgai Ferenc a tér alkimistája. Egyszer festőként, merthogy a szín, a tónus és a felület a festő téralakító mágiájának alapeszköze. Szobrászként, mivel az önmagából növekvő forma és az üresség tudatos használata a szobrászat alkímiája. Legfőképpen pedig a szellem embereként, aki a lét ősmozdulatainak meglátását és átélését az önkutatás szolgálatába állítja.
Nézem, mi ez. Mit látok itt? Testet látok? Miféle testet látok? Kinek, minek a teste ez? Hogy került ide, és miért van itt? Miből, ki által és hogyan született? Mit kell tudnom róla? Egyáltalán: kell tudnom róla valamit? Mire hagyatkozhatom? Elő kell vennem az ismereteimet? Kutakodnom kell-e az emlékezetemben fogalmak, jelentések után formáról, térről, ritmusról, egyensúlyról, konvexről és konkávról, statikáról és dinamikáról, fény- árnyékról és faktúráról, tömegről, anyagszerűségről és technológiáról?
Vissza kell-e pörgetnem az előzmények képeit a kortársaktól az Istár- kapuig? Fel kell-e idéznem a Dionüszosz-misztériumok álarcait, a tensho kalligráfiát és a Cape Canaveral-i kilövőállomás tornyának képét? A magzatvízben függő-lebegő embriónak, az agykéreg barázdáinak és a csigolyák oszlopának vajon mi köze mindehhez?
Hány fúgát kell meghallgatnom, míg felfedezem a negyedik szólam mögött megbúvó rejtett ötödiket? Újra kell-e gondolnom a Sakjamuni Buddha tanítását a függő keletkezésről és a Szentháromság doktrínáját az ind trimurti tükrében? Emlékeznem kell-e Geber értekezésére az elemek körforgásáról? Elő kell-e keresnem az autogenesis és a heterogenesis fogalmának magyarázatát? Mi mindenről kéne tudnom ahhoz, hogy megérthessem Csurgai Ferenc szobrait?
Ezeket a szobrokat nem kell megérteni. Ellenkezőleg: ezek a szobrok azért vannak, hogy megérthessem azt, amit tudok. Ha van művészet, akkor annak a lényege ez.
A kiszáradásnak vége lesz, és ha özönvíz söpri el, az özönvíz után is állni fog a csigolyáktól védve az eleven, lüktető gerinc.
Verebes György