fagyott vízen a szél is csúszik

Horváth Tibor kiállítását, korábbi műveihez hasonlóan a jelen és a közelmúlt politikai közélete és annak társadalmi következményei ihlették. A szellemi mozgástér korlátozása, a kitüntetést érdemlő lojalitás virágzása és a bebetonozott struktúrák mozdíthatatlansága azok az alapélmények, melyek a kiállítást életre hívták. A művész eddigi munkásságára jellemző tabudöntögető, provokációktól sem mentes radikális intézmény- és társadalomkritika megmarad új munkáiban is. Eltűnik azonban az irónia és maró gúny, helyét a fojtogató kiábrándultság és bénultság váltja fel.

A kiállításon három új installációt mutat be a művész, aki egyébként változatos médiumhasználatáról ismert, hiszen épp olyan otthonosan mozog a rajz, a fotó, a videó, és az objekt műfajában, mint az akciók vagy installációk világában. Új alkotásaiban a „szabadságharcos” politikai narratíva és hevület, a hősies ellenállás retorikája, és a maga lábán megálló, kicsi, de tehetséges nemzet imázsa ellenpontozódik a társadalmi realitás különböző szegmenseivel.

„A magyar identitásba épült szabadságharc-kudarcok a regnáló »uradalmi« függőségnek kitett rendszerekben, államformákban fogantak, ahol a vérbefojtás hatalmi mechanizmusa alappillére volt a rendszer jól irányzott működésének. A szabadságharc eszméje rózsaszín, esetünkben vérvörös a vége. Jelenlegi működésmódunkban összekuszálódnak a viszonyok, a folyamatos szabadságharcot vívó polgár olykor saját kardélére tűzi könyvelőjét, néha a hentest is, de szeme sem rebbenhet, ha a gázleolvasót, vagy a kopogtatócédula-gyűjtőt fogadja otthon vacsorára. A szabadságharc állandósul, a »szabadságharcosok« mindig jobbak, a szabadság még SZABADSÁGként leírva is kisbetűs.” – mondja Horváth Tibor kiállítása kapcsán.