Fejek

„Valójában egy álom részleges megvalósítása ez a mű-együttes. Fából kivájt sózóteknőből és vesszőből font óriási fejeket állítottam ki álmomban, de a formák – mint általában minden álomnál – fokozatosan elhomályosultak, ez az álom már csak ködös emlék maradt. A sózóteknők szülőfalumban már szinte nyomtalanul eltűntek, elhasználódtak, már nincsenek háziállatok, a vásárokon már nincsenek teknővájó cigányok. Archaikus tárggyá vált, a gyerekkoromban még természetes eszköz. Ezek az óriás maszkok nem egy távoli kultúrát idéznek, mert minden kultúra múltjában megtalálhatjuk a végletekig stilizált emberi arcot és a mitopoétikus modern világlátás találkozhat a hagyományok újrateremtésében. A modern művészet emlékezve építi tovább a hagyományokat, tagadva és követve a múltat folytatja. Számomra nincs pillanatnyi korszerűség, az alapkonfliktus évezredek óta ugyanaz. A világ és önmagunk titokzatossága diktálja a műveket, a maszk, mint az ember önmeghatározásának szimbolikus eszköze számomra örökérvényű, és tartalmilag kiapadhatatlan. A műveket, a teknőből készült arcokat Tormáson készítettem, Tormáson visszatérhettem a gyermekkoromba, a kézműves munka, a falusi környezet befolyásolja a munkámat, rákényszerít az önvizsgálatra, egyszerre emlékezem és újraélem egy letűnt,ma már archaikusnak számító kultúrát.” (Gaál József)