Fejér vármegyei tárlat

a Csók István Képtárban

2023. június 16. – 2024. május 9.
MegnyitóOpening: 2023. június 15. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Hegyi Dóra

Kétévente kerül sor a hosszú hagyományú „megye tárlat” (az idei évtől kezdődően vármegyei tárlat) megrendezésére, ahol a Fejér Vármegyében élő hivatásos képzőművészek összképét ismerheti meg a közönség. Nálunk négyévente adódik így az alkalom, a kiállításnak a köztes időben a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a helyszíne. 

A kiállításra minden, a megyében élő, szakirányú művészeti főiskolát, egyetemet végzett alkotó, illetve a Székesfehérvári Művészek Társaságának és az Újpart Egyesületnek a tagjai kapnak meghívást. A művészek a legfrissebb (két évnél nem korábbi) alkotásaikat nyújthatják be a kiállításra.

A szakmai zsűri döntése alapján három díjat osztunk ki, és a kiállításra beadott összes alkotást bemutatjuk. Az idei évben díjat ad Fejér Vármegye Önkormányzata, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata is.

A zsűri tagjai a 2023-as évben Hegyi Dóra, Mohácsi András és Százados László voltak.