A 20. századot tekithetjük a „félelem századának”. Első felének társadalmi megrázkódtatásai és katasztrófáinak sora az emberiséget önpusztító erejének beláthatatlanságára ébresztette rá. Következésképpen a fenyegető veszély érzete is állandósult: a háborútól, a gazdasági krízistől, a környezetszennyezéstől és új technológiáktól való félelem kibővült a terrorizmustól és általában a radikális szociális változásoktól való rettegéssel.
A 21. század is kollektív félelem-forgatókönyvekkel indult, a milleneum-bug-tól (a számítógépes rendszerek előre megjósolt összeomlásától) szeptember 11-én át a madárinfluenzáig és a mostani pénzügyi krízisig. A folyamatos és kitartó félelem-retorika a közélet alapvető jellegzetességeihez tartozik. De vajon szükségünk van-e a félelemre? Nem lehetséges, hogy erosödő jelenléte valami egészen más érzelem és attitűd jogos helyét foglalja el vagy egyfajta kitöltő szerepet lát el életünkben?
Adam Curtis, a befolyásos brit dokumentumfilmes egyenesen azt állítja, hogy napjainkban egy olyan radikális fordulat történt a politikában, amely a félelmet intézményesíti. Korunk politikusai már nem egy szebb jövő ígéretét és vízióját kínálják szavazóiknak, hanem ennek hiányában csupán azt ígérik, hogy megvédik őket a lehetséges legborzasztóbb fenyegetésektől és rémálmoktól. A félelem politikai eszközként való ilyetén használata a politikai diskurzusban azonban alááshatja a racionális döntésképességbe vetett felvilágosult hitünket.
A Trafóban látható kiállítás különböző műfajú mozgóképes alkotásokból válogat, a történeti filmektől kezdve a nagyjáték- és dokumentumfilmeken, reklámokon át egészen a kísérleti- és efemer filmekig.
A tárlaton bemutatott munkák több tematikus alcsoportba rendeződnek, feltérképezve a makro-társadalm domináns félelmei (a háborúktól, gazdasági válságtól való vagy a média által gerjesztett kollektív félelemek) mellett a társadalom mikro-közegét uraló (így a család által gerjesztett, gender- vagy pszichológiai alapú) félelmeket is. A munkákon keresztül alapvetően azt vizsgáltuk, hogy miként is szövődik egybe, hogyan itatja át egymást az egyéni, individuális félelem a tágabb, társadalmival.
A kiállítás a mozgókép nyelvén keresztül vizsgálja félelmeink eredetét, hatásmechanizmusát és erősödő befolyását társadalmunkra. A projekt alapját a hallei Werkleitz Fesztiválon 2010. őszén bemutatott filmek jelentik, A félelem a fekete dobozban azonban a kiállítótér és a mozgókép kapcsolatát is vizsgálja, azt a jelenséget, ahogyan az utóbbi években a „mozi” elfoglalni látszik a kiállítótereket.
A fekete doboz – amely kollektív félelmeink metaforájaként is szolgálhat – sötét, de nem félelmetes. Arra invitálja a nézőt, hogy közelebbről vegye szemügyre a jelent meghatározó kondíciókat, újragondolja társadalmi, politikai és egzisztenciális félelmeink alapjait, anélkül azonban, hogy maga is félelmet keltene.