Ritka alkalom, egyszerre izgalom és megtiszteltetés egy galéria életében, amikor egy már lezárt, ám Magyarországon rendkívüli kvalitása és gazdagsága ellenére még kevéssé ismert életmű egy részéből mutathat be válogatást, szándékai szerint – és lehetőségeihez mérten – hozzájárulva a művész szélesebb körben való megismertetéséhez.
Az Inda Galéria éppen ebben a szerencsés helyzetben van most, amikor az 1914-ben Temesváron született, és fordulatokban bővelkedő életút után 2008-ban a franciaországi Violés-ban elhunyt Kazinczy János Antal életművéből, közelebbről az 1970-es évek végétől a 2000-es évek elejéig tartó periódusokból mutat be festményeket, tűzzománcmunkákat és festett faszobrokat.
Tizenegy éves korában szülővárosában kezdett rajztanulmányai és a vésnöki mesterség kitanulása után Kazinczy 18 éves korában Budapesten, a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola diákja, Rudnay Gyula tanítványa lett. 1935-ben katonai szolgálatra vissza kellett térnie Romániába, 1938-tól pedig Nagyszebenben élt és alkotott. Korai, erdélyi tájakat és embereket ábrázoló festményei a második világháború idején egy bukaresti bombatámadásban megsemmisültek. 1944 végétől közel egy évig a Temesváron kiadott Magyar Szó felelős szerkesztőjeként dolgozott, s 1947-ben a Magyar Népi Szövetségben vállalt politikai szerepe miatt a várható letartóztatás elől Magyarországra menekült.
1949-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán kezdett tanítani, és ugyanebben az évben a Szabad Művészet felelős szerkesztője lett. A főiskoláról művészetét dekadensnek és formalistának bélyegezve 1950-ben elbocsátották, szerkesztői állását 1953-ig megtarthatta. Az ’56-os forradalomban műterme súlyosan megrongálódott, munkái megsemmisültek. 1957-ben akkor tizenegy éves fiával elhagyta Magyarországot, előbb rövid ideig Ausztriában, ezt követően Németországban, 1967-től pedig a dél-franciaországbeli Rocbaron-ban, 1995-től Vacqueyras-ban, majd 2008-ban bekövetkezett haláláig Violés-ban élt és alkotott.
A most kiállított munkák mindegyike Franciaországban született, az 1970-es évek vége és a 2000-es évek eleje között. Nonfiguratív festmények, szobrok, tűzzománcok. A kompozíciók alapja többnyire világos, eleven, de még ha sötétebb az árnyalat, akkor is eleven, játékos geometriájukban is organikus alakzatok és vonalak töltik meg élettel a felületeket. A fán vagy japán papíron élénk tojástemperával megfestett alakzatokon helyenként tusvonalak futnak, kacskaringóznak keresztül. Az festmények, festett faszobrok és zománcok absztrakt formáiban tájak, töredezett földrétegek, kisállatok, egysejtűek, vízinövények, másutt a csillagos égbolt rejtélyes kékessége, megint másutt egy hangszer teste és húrjai, vagy egy városi pillanat, egy jármű kontúrjában lüktető jelenet sejlik fel.