Ciceró jegyezte fel a Tusculumi beszélgetésekben: „Szókratész egyszer összetalálkozott Zopyrossal, aki azt állította magáról, hogy minden egyes embernek le tudja olvasni a természetét a külső alakjáról. Amikor azonban a fiziognómus nála – Szókratésznél – sokféle bűnt fedezett fel, a többiek kinevették, mert nem tudtak semmiféle olyan jellegű bűnről Szókratészt illetően, amelyekről az beszélt. Szókratész azonban megvigasztalta a fiziognómust és azt mondta, hogy ezek a bűnök kétségkívül mind megvannak benne, de az ész révén már száműzte azokat önmagából”
Természetesen a rasszizmus nem kizárólag fiziognómiai alapú társadalmi probléma. Gilles Deleuze és Félix Guattari az „Ezer fennsík, kapitalizmus és skizofrénia” című muvében ezt írja: „Az arcnak az emberi kommunikációban való kitüntetettsége, azaz „facialitás” a fehér ember találmánya, mely a többiek felett gyakorolt diktatórikus uralom lehetőségét teremtette meg. Az arc az európai kultúra expanziójában a mások feletti uralom puszta eszközévé vált. Az arc: kolonializáció, keresztes hadjárat, hierarchikus, tekintélyelvű gondolkodás, a hatalom nyelve, média-gépezet, kisajátítás és leuralás.”
Több hónapot töltöttem Távol-Keleten és ott vettem észre, hogy egyre-másra közeli ismerőseim arcvonásait vélem felfedezni a metrón, utcán velem szemben ülők, állók, jövők-menők arcában. Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy mindenkinek megvan a japán, illetve „bármilyenrassz”-ikertestvére. Szóval az arcok karaktere teljesen hasonló volt, csak az adott rassz antropológiai jellegzetességeiben volt a különbség. Ez volt az alapötlet a mostani kiállítás anyagához.
Kupcsik Adrián