Számtalan régi fénykép halmozódik fel magánarchívumainkban: dokumentumok, emlékek, érzések, valamiért fontos, jelentős vagy jelentéktelen pillanatok emlékképei, amelyek mint egy feneketlen ládában, a végtelenségig halmozódnak. Az elmúlt percekre, napokra, hónapokra évekre viharos gyorsasággal rakódnak újabb és újabb rétegek ezzel oltva ki létező vagy vélt fontosságukat.
Csontó Lajos új munkáiban saját fotóarchívumából emel ki már „elveszettnek” ítélt darabokat, hogy újra munkába vegye és a jelenben érvényes réteggel lássa el, felül- és átírva az eredeti tartalmukat. Folytatva ezzel a
Kettőzött képek (2014) és a
Válogatás (2009) című sorozataiban megkezdett, az archívumok kérdésével foglalkozó munkáinak sorát.
