Fényérzékeny terület

Baditz Gyula szobrász, aki a fán keresztül keresi a Fényt. Alkimista kísérletein keresztül e rejtett misztérium újraélesztésén fáradozik. Fűrészel, farag, finomít és újra világít, míg a kiállított mű felidéz valamit a múltból, a halhatatlanságból, mint Jorge Luis Borges Paracelzusa, aki „mielőtt eloltotta a lámpát és leült a kopott karosszékébe, begörbített tenyerébe öntötte az alig maroknyi hamut, s elsuttogott egy szót. A rózsa szárba szökkent.”

Baditz legújabb művei erre a néhány sorra épülnek. Méhviaszt vagy kőolajat áramoltat egy rozsdamentes edényben és az ősrobbanás előtti pillanatot idéző állapotot teszi láthatóvá az ezüst és valami titok – mint Paracelzus elsuttogott szava – segítségével. Jelen kiállításon a nagy méretű faszobor és relief, illetve folyadékáramlási kísérleteken alapuló művein túl kisplasztikákat is bemutat.

Bölcskey Miklós hosszú évek óta művészeti programként foglalkozik a fotográfiai képalkotás legegyszerűbb módjának kutatásával. Camera obscura performanszai során egy 200 m²- es, külön erre a célra készített fekete PVC lepel alatt, köztereken csípi el a külvilág piciny lyukon beérkező fényét és az abból képződő értelmezhető vizuális információt.

Az illékony kép hol füstre, hol arra a helyben alkalmassá tett nagyméretű palackra, hol áttetsző vékony anyagra vagy papírzsebkendő lapok halmazából kialakitott pixelrendszerre vetül. Az így megjelenő illékony képet digitális fényképezőgép segítségével rögzíti, amely lenagyítva önálló műtárgyként jelenik meg.