Indulásától kezdve művészetére a laza, oldott, bár erőteljes grafikai elemekkel tarkított festőiség és nem kis mértékben Erdély Miklós és az Indigó-kör hatására a különböző médiumok könnyed, természetes használata, egymásra rímeltetése a jellemző. Festményein, grafikáin, kísérleti filmjein és installációin egyaránt a különböző rétegek egymásba csúsztatása, tükröztetése játszik főszerepet.
Erős színkontrasztokra, hideg-meleg színhatásokra építő, de a részletekben rendkívül finom átmenetekkel építkező, ezoterikus hatású motívumvilággal dolgozó festményei részben az új szenzibilitás alkotóival rokonítják, miközben kötetlen médiumhasználata, a műveiben lappangó analizáló, kísérletező törekvés a neoavantgárd utolsó generációjához kapcsolja.